Titkos történetek:

Neeta profilképe
4/10

Szerelem vagy csak a hormonok játéka ?

Neeta,

Gondolkodtam, hogy a sok-sok beszélgetéssel együtt kiegészítve vagy csak a saját megélt éveim alapján pötyögjek pár sort történet címszó alatt. Talán színesebb lenne, ha mások érzéseit,gondolatait is megjeleníteném, de talán így is olvashatóvá válhat ez a kis szösszenet. Kezdjük azzal, hogy nem hiszek a csupán csak testi kapcsolatban, abban sem,hogy ez hosszabb-rövidebb ideig fenntartható, netalán tovább fejleszthető . Nevezhetjük viszonynak, barátságnak és egyéb módon, ki, hogyan szeretné

Elolvasom
Pontátlag: 4/10
Kukkuriku profilképe
4/10

Szanatóriumi extrák 2. rész

Kukkuriku,

Mint már az első részben leírtam, nagyon kellemes és gyönyörökben gazdag 4-5 napon voltunk túl, amikor hétfő esti vacsora közben szomorúságot véltem felfedezni kedvesem szemében - mindig külön asztalnál ettünk, hogy még a gyanú árnyéka se essen ránk - és ahogy láttam alig evett valamit, csak piszkálgatta a tányérján az ennivalót. Kérdő tekintetem elkapva egy kényszerű mosolyt dobott felém és intett, hogy a vacsora után azonnal menjünk ki a közeli bisztróba. (Az volt a szex-túráink kiinduló hely

Elolvasom
Pontátlag: 4/10
Neeta profilképe
4/10

Egy történet , két megközelítés

Neeta,

Nő: Hónapok óta gyötrődöm , tegyem, ne tegyem, mások talán két perc alatt képesek döntésre jutni a következő lépes megtételében. Számomra sohasem volt egyértelmű mit is szeretnék. Egy dolgot tudtam biztosan,lépnem kell az ügyben, különben felfal a társas magány néven ismert XXI . századi vírus. Kell valaki, egy álom, egy partner, aki újra megemeli a vérnyomásom, ha már orvosi rendelvényre nem kapható a boldogság tablettája. Szeretném megosztani vele gondolataim, s mérhetetlen szeretetem, ese

Elolvasom
Pontátlag: 4/10
Antal_ profilképe
4/10

Nehéz felfogású férfiak kíméljenek!

Antal_,

Sokszor olvasom fórumokon, hogy ezekatárskeresők milyen felháborítók. Hiába írom ki, hogy milyen paraméterekkel rendelkezők keressenek, vannak akik képesek ezt figyelmen kívül hagyni és csak úgy írnak. Ilyenkor eszembe jut, hogy nagyon szeretek régiségboltba, vagy valamilyen csillogó, villogó lakáskultúrát kínáló boltba bemenni. Csak úgy nézegetni, tájékozódni gyönyörködni. Hátha kell egyszer valami jó ötlet. Ez nem olyan egyszerű dolog ám! Meg mondják nem is nagyon férfias. És bizony vannak

Elolvasom
Pontátlag: 4/10
Antal_ profilképe
3/10

akarom (akarjuk?) 2.2

Antal_,

Már nagyon vártam ezt a napot. Nagyon kedves. Igaz nem egy macsó, de nekem tetszik. Erre mondják, hogy olyan átlagos, de van benne valami amitől más mint a többi. Talán a szeme? Vagy a mosolya? Mindegy, nekem tetszik és itt van mellettem. És jól érzem magam. Remélem tetszem Neki, a fodrászom is mondta, hogy nagyon jól nézek ki. Csodás itt minden és VELE lehetek. És még a járda is olyan keskeny, hozzá kell bújjak. Milyen erős, jó belekapaszkodni. Ő is átölel és a lehelete megborzongat, olyan jóle

Elolvasom
Pontátlag: 3/10
Antal_ profilképe
3/10

akarom (akarjuk?) 2.1

Antal_,

Végre rászántam magam. A levelezés időt rabló, személyes találkozáson gyorsan kiderül minden. Gondoltam essünk túl rajta hamar kiderül, hogy akarom, akarjuk e. Mikor megláttam, pont olyan volt mint amilyennek képzeltem, vagyis kerek feje alapján talán kicsit pocakosabbnak gondoltam. Hm látszik, hogy nem a kínaiban öltözködik. Egész jó a környék is, szép a kert, biztos sokat kapirgál. A járda lehetne egy kicsit szélesebb, még szerencse, hogy átfogja a derekam, így legalább elférünk. Nahát, milyen

Elolvasom
Pontátlag: 3/10
ranor profilképe
5/10

fűszer

ranor,

Az élet sója, de legalábbis egyféle fűszere az, amit itt, ezen a felületen kaphat az ember, ha rátalál egy megfelelő társra. Sokféle sztorit hallunk, olvasunk egymástól, egymásról, aztán ki-ki azonosulhat akivel akar – ha akar. S lássunk még egy sztorit, az enyémet. Csak röviden. Sok, sok, hónapokon át tartó levelezés után, kerülgetve a találkozást, a fotócserét, végül mégis összetalálkoztunk. Az érdeklődés még erősebb lett egymás iránt. Néhány randi után már többre vágytunk, s amit reméltünk,

Elolvasom
Pontátlag: 5/10
Antal_ profilképe
4/10

akarom (akarjuk?) 1.1

Antal_,

Azt neki kellene akarni, mert én ajándékba szeretném kapni. Először csak úgy mellesleg megérinteni, mögé lépni, nyakon csókolni, szikrát csiholni. Nem sietve, mert idő kell a vágyhoz. Várni, amíg már csak azt akarjuk. Nem szeretem elvenni, hanem csak megkapni. Ne eltűrjön, hanem befogadjon és vágyódjon. Hát igen. Ez egy érdekes kérdés. Ahhoz, hogy én hogy szeretnék szerelmeskedni kell tudni rólam egyet, mást. Nálam a kapcsolat kialakítása azzal kezdődik, hogy én akarom e. Ugye nem az a kér

Elolvasom
Pontátlag: 4/10
Kukkuriku profilképe
5/10

Szanatóriumi extrák

Kukkuriku,

Egy súlyos baleset után - kettős nyakcsigolya törés - bentlakásos rehabilitációs kezelésre érkeztem ebbe a gyógyvízéről híres üdülőhelyre. Délelőtt mindjárt kiosztották a helyemet egy idős bácsi mellé, elmondták a házirendet, kiemelve, hogy nem lehet ellenkező neműek szobájába bemenni, a parázna magatartás meg egyenesen fő és kezelésvesztéssel, illetve azonnali kirúgással jár. Már ezen elcsodálkoztam, hisz az ember fia a súlyos balesetből gyógyulni, rehabilitálódni érkezik ide és persze hogy

Elolvasom
Pontátlag: 5/10
Ördögi Angyal profilképe
4/10

„Válj el békében és ne bánj semmit!”

Ördögi Angyal,

A véleményem szerint minden viszony előbb-utóbb véget ér, hisz ez a természete, nem tarthat örökké. A partneremmel való kapcsolatunk most ért ebbe a fázisba, mivel az időbeosztásunkat nehezen tudtuk összeegyeztetni, így a találkák időpontját is. Mért is írok erről? Mivel szeretném az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat megosztani és lehet ez egy jó példa arra, hogy szépen is el lehet válni egymástól. Megéri őszintének lenni egymáshoz, nem áltatni a másikat, hisz nincs miért, ezért is lehet szé

Elolvasom
Pontátlag: 4/10

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet