- Új felszálló? Kérem a jegyeket! - Bérletem van, tessék! - Na és hová utazik a bérletével, asszonyom? - A Boldogság tengerére. Ez a vonat odavisz, ugye? - Sajnos nem, asszonyom. Ez csak az Ígéretek földjére visz. Oda amúgy se jó a bérlet, külön kell rá jegyet váltani. - Jaj Istenem, pedig nekem feltétlenül oda kell jutnom. Nem tudja hol kell átszállni? - Hát éppenséggel tudom, de talán már lekéste az utolsó csatlakozást. Miért akar eljutni oda? - Azt mondják, aki nem jut el oda, annak hiábavaló bárhová is utaznia. Nem gondolja? - Érdekes felvetés. Ajánlok jobbat. Utazzon velem a kalandok világába. Nem kell jegyet sem venni, és garantálom, hogy élvezni fogja ... - Aha ... Szerintem én ismerem magát. Nem véletlenül lett kalauz pont ezen a vonalon. - Talán, igaza van. Akkor most mi lesz? Leszáll, megy tovább, vagy jön velem ...? - Na nem bánom, kápráztasson el kalauz úr, milyen csodás kalandokban lesz részem, ha magával megyek? - Tudja, ez olyan film lesz, amit együtt írunk, együtt forgatunk és együtt játsszuk a főszerepet. Aztán együtt is tapsolunk vagy sírunk. Na jó, olyan is van, hogy csak egyikünk nevet, a másikunk sír. Talán valami konkrét ígéretre számított? Mert akkor jobb, ha továbbutazik a végállomásig. - Hát ez nem volt túl sok, ennyire magam is képben voltam. Nem egy filmet forgattam már hasonló stábbal, és most mégis itt ülök. Akkor azt mondja meg, hogy miért éppen magával utazzak a kalandok világába? - Miért NE velem? Annál maga okosabbnak tűnik, hogy higgyen egy légváras díszletmunkásnak ... - Maga most provokál vagy a seggemet nyalja? De végül is igaza is van, meg nem is ...