Titkos történetek:

kicsitsesexy profilképe
8/10

Szenvedély

kicsitsesexy,

Szenvedély. Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bűnt

Elolvasom
Pontátlag: 8/10
Brosnan profilképe
7/10

Szexpartner vagy szerető?

Brosnan,

Többen írtak már ezzel kapcsolatban. Ki keres és ki méltó szeretőnek? Az imádott, áhított szerető is valahol, valamikor egyszerű szexpartnerként kezdte pályafutását. Elsősorban a számmisztikát alapul véve az első három szeretkezést követően már félig szeretőnek titulálnám a szexpartnert. Ha a 7-es szerencse számot vesszük alapul akkor a 7. szeretkezést követően egyértelműen szeretővé avanzsálom a szexpartnert. Tehát hölgyeim, aki szexpartner helyett csakis szeretőt keres az legalább hétszer sze

Elolvasom
Pontátlag: 7/10
Sára53 profilképe
8/10

Vágy egy viszony után .

Sára53,

Derékba tört egy viszony , - mert derékba kellett törnie . Néhány hónapig tartott , de amilyen hirtelen jött , olyan hirtelen is kellett hogy vége legyen . A baj csak az , hogy a vágyakozás megmaradt , vagy talán még erősebb .Talán azért is mert nagyon szép viszony volt , amiben mindketten nagyon jól éreztük magunkat .Tudtunk igazán örülni egymás érintésének , minden pillanatot kihasználtunk , egymás örömére , gyönyörére .Férfi karjában még nem éreztem magam ennyire biztonságban . De szület

Elolvasom
Pontátlag: 8/10
jános_ profilképe
2/10

Szemek !

jános_,

Kedves Bogi! A szemek fontosak mert az a lélek tükre! Ha belenézel a partnered szemébe mindent látsz ,ha nem mer belenézni akkor baj van ! Velem mondjuk nem járnál jol ! Mert mozaik vagyok !:D Vagy is nem tudnád mit gondolj ,mert 2 ember néz vissza rád !:D Vicces dolog ez ,fiatalon nem is gondolkoztam ezen ,de a korral kezdem megérteni . Tehát kedves olvasok ,nem minden a szem ,de számit ! Ha csak egy átlagos pasi vagy hölgy szemébe nézel ! :D Persze ezzel nem akarok le alacsonyitani sen

Elolvasom
Pontátlag: 2/10
Alexa profilképe
9/10

Egy férfi panasza a haverjának

Alexa,

- Nem tudom, mit vegyek a feleségem születésnapjára. Megvan mindene, megvehet magának bármit, amit szeretne. - Figyelj csak! Miért nem adsz neki egy papírt, amire ráírod: "Ez a kupon egy óra szexre jogosít, az Ön által kívánt módon"? A férfi így is tesz. Másnap újra találkoznak. - Na, hogy sikerült az ajándék? - kérdi a haver. - Ne is mondd! Odaadtam neki, amikor elolvasta ugrált örömében. Aztán a nyakamba ugrott, homlokon csókolt, elrohant, és visszakiáltotta: "Egy óra múlva itt vagyok!"

Elolvasom
Pontátlag: 9/10
Alexa profilképe
5/10

Vágyak...

Alexa,

Forró, finom, szerető ölelésekkel kényeztetnélek, Ajkaim mézédes csókjával mérgezhetnélek. Karjaim minden erejével markolhatnálak, Sötétben szemeimmel jól láthatnálak. Nyelvem testedre, nagy kalandokra vihetném, Kezemmel lényed rejtett zónáit keresném. Szívem dobogását együtt hallgatnánk, Fogammal ajkadat érzékien harapnám. Testem, lelkem, mindenem Tiéd lenne, S ez sokszor így mehetne. Ez az mit igazán szeretnék, Ez minden rejtett vágyam: Te és én!

Elolvasom
Pontátlag: 5/10
jános_ profilképe
4/10

CENZURA !!!!!!!!!!!

jános_,

Sziasztok ! Akkora szerencsétek van ,hogy van c.....a ! :D Egy olyan szöveget dobtam ide a mult héten ,de szerencsére nem engedték ! Vagy csak a ti szerencsétek ? ! :D Gondolom miért nem engedték ,voltak benne bizonyos árak itt ott ! Itt is ott is ez a szlogen :D Ja és ha valaki nem ismerne akkor itt van az amit minden oldalon a profil , Voltam vagyok leszek ,még azon is tul ahol a kurta f...u malac tur ! :D De ne arra gondoljatok ,hogy kurta !!:D Ez az a dolog ami egy élet szemlélet !

Elolvasom
Pontátlag: 4/10
Zsuzsa profilképe
9/10

Önmagunk ámítása...

Zsuzsa,

Itt olvastam néhány gondolatot arról, hogy mit is keresnek a NŐk...és mit a Férfiak... valójában. Be kell vallanom, tökéletesen látja az író a helyzetet... Csakhogy... igazából vágyhatunk sok mindenre, de azt gondolom - és ez bizony tapasztalat -, hogy egy idő után a sok kaland, az új test... az új idomok, új élmények sem teszik a férfit boldoggá... mert bizony - akárhogy is tagadják -, ők is szeretetre, figyelemre vágynak... arra, hogy valakinek Ő legyen a legfontosabb az életében..., akit önv

Elolvasom
Pontátlag: 9/10
Alexa profilképe
7/10

Én szeretem...

Alexa,

ÉN SZERETEM A REJTÉLYEIDET " én szeretem a rejtélyeidet tartózkodásod zavart büszkeséged ahogy nem mondasz nemet sem igent ahogy a személyes teredet véded még a játszmáidat is szeretem mikor nem válaszolsz vagy mikor másra mikor a mondat mögül hirtelen felvillan a lélek elhallgatása a mozdulat és a megtorpanás a nehéz páncélozott védtelenség ahogy önmagadnak elébe állsz rejteni tenger-szemed végtelenjét meg ne lássák a titkolt benti képet engedékeny gyönyörű gyöngédséged.

Elolvasom
Pontátlag: 7/10
Abigél profilképe
8/10

Reális a jó szerető.??,?, Irene

Abigél,

Olvasom Irene sorait,és megnyugodtam. A gondolkodásom reális, és egyben megírja a miértre is a VÁLASZT. Úgy látszik ,a nők tisztában vannak a szerető ill a szexpartner fogalmak közti különbséggel,míg a férfiak többsége egyszerűen egyenlőséget húz. Ezen logikát követve regisztrál szex és partnerkereső oldalon egyaránt,majd ha valaki a szeretői státusszal járó dolgokat várja el,közli ez nem reális,csak álmodozás. De vannak üdítő kivételek,akik írnak,telefonálnak,érdeklődnek a dolgaink iránt,me

Elolvasom
Pontátlag: 8/10

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet