A szemei szomorúak, nincs rajta fátyol. Sugárzik belőle a fájdalom. Egyedül van, ilyenkor egyre többszőr sír is. Máskor állarcot visel, állandóan, a családja körében főleg. A nagyobbik lánya mondta az elején mikor iskolába kezdett járni: apa te mindig olyan vidám vagy, a szemeiden látszik, téged megsérteni se lehet, hiszen soha senkire nem haragszol meg. Az álca tökéletesre csiszolódott az évek tapasztalataiból. Átlát mindenkin, nagyon jó helyzetfelismerő, nagyon sokszor a jövőbe lát. Rengeteg könyv van az otthonukba, mind kiolvasta, sokat többször is. Szakközéptől a főiskola végéig könyvtárba is járt, heti három négy könyv volt az adag. Utolsó évben már nem volt mit olvasnia, ezért az olvasóterembe járt, műszaki lexikonokból, történelmi, csillagászati könyvekből szemezgetett. Mihelyt elhelyezkedett dolgozni, nem olvasott többet. Itt most egy kis időugrás - történetünk szempontjából nélkülözhető, no meg túl személyes. A társas magány az zavarja igazán, hiába van a feleség és két gyönyörű lányuk, egy jó szót nem kap, pedig mindent megtesz értük. Mindig egyedül volt, soha senkitől nem kapott semmit ingyen, még egy kedves szót sem. Eldöntötte, regisztrál egy partnerkereső oldalra. Először csak nézelődött, majd előfizetett, hogy kezdeményezni, írni is tudjon. Házas férfiként 56 évesen nem sok eséllyel. Az írásaira legtöbbször választ se kapott, vagy csak annyit: "Kedves...Nem téged kereslek." Egyszer azonban egy nő, Mónika válaszolt neki. Említettem már a férfi nevét? Nem hiszem, legyen Zénó. Zénó egyik mai viszonylatban legrosszabb tulajdonsága, hogy nem tud hazudni. Szóval elindult a csetelés, a puhatolózás, fényképcsere... Mónika lefuttatta az ilyenkor szokásos köröket, mert fő a bizalom. Zénó már gondolatban többször feladta, mert csak telt az idő, s találkozási szándéknak se híre - se hamva. Egyszer aztán megtört a jég. Randi, egyből találkahelyen. Mónika a megbeszélt időponthoz képest egy kicsit késett, alig talált parkolóhelyet. Zénó örömmel szaladt a kocsihoz, már annyira látni akarta őt személyesen. Megálltak egymással szemben, szótlanul összenéztek, átölelték egymást, s mint a tinik szenvedélyes csókban forrtak össze. Teltek a percek, Zénó nem bírta tovább. Szinte erőszakkal kellet elszakadnia Mónika ajkáról. Bemutatkoztak egymásnak, Zénó komoly képpel kézenfogta Mónikát, és bevezette a bérelt lakásba. Lesegítette a kabátját, cipőjét, majd ismét hosszú csókba kezdtek. Most Mónika nem bírta tovább - edzésröl jött. Bemenetek a szobába, s azonnal egymásnak estek. Zénó az izgalomtól remegő kézzel vetkőztetni kezdte. Pulóverét lehúzta, de a melltartó kicsatolása a csók közben már nehezebb volt. Lassan vette le, a földre ejtve, simogatta a melbimbókat. Mónika már nem bírt magával, szinte széttépve vette le Zénó patentos bársonyingjét. Leráncigálta pólóját, és ővét kicsatolva nadrágját... Zénó hasonló hévvel az ágyra dobta, s ráfeküdve ismét csókba forrtak össze. A szájával kezdve egyre lejjebb haladva, mellek után a köldököt halmozta csókjaival, és a nadrágjától-bugyijától is megszabadította. Mónika felhúzta lábait, Zénó közéjük hajolva a nyelvével izgatni kezdte. Először a köldök, majd egyre lejjebb és beljebb. Mónika halk nyögései közben összekulcsolták kezüket. Teltek a percek, Mónika teste megfeszült, combjain enyhe remegés futott végig, nyögdécselése megszünt, ajkait a kielégülés halk sóhaja hagyta el. Zénó a hasát, melleit csókolgatva mellé feküdt, majd síkosítót használva a csiklót kezdte simogatni. Újra kezdte hallani a félhomályos szobában az apró nyögéseket. Felpillantva Mónika arcára, látta az izgalmat, a megnyugvást, az örömöt. Most már nem csak a csiklót izgatta, hanem ujjaival óvatosan mélyebbre is hatolt. A kis nyögések egyre szaporábbak lettek, majd elhalva teste ívbe feszült, hasa remegett, s a sóhaj újból feltört belőle. Testük összesimulva, csókban összeforrva Mónika kezébe véve Zénó férfiasságát és izgatta. Közben Zénó már nem bírt magával, lefejtette az izgató kezet, Mónika lábai közé térdelve, azokat vállaira téve, csípőjét megemelve belé hatolt. Két kezével megfogva melleit, az arcában gyönyörködve ütemesen mozgott. Próbálta visszatartani, s ez sikerült is egy darabig. Egyszerre élvezték el. A zihálástól alig jutva szóhoz, izzadtan, egymást símogatva, a tekintetük összefonódva, mosollyal az arcukon beszélgetni kezdtek. U.i.: A történetet a fantázia szülte, esetleges megtörténte nem a véletlen műve. A szereplők nevei természetesen álnevek. Elnézést kérek attól ki olvassa a fogalmazási, helyesírási hibákért, de nem vagyok író, csak ittlétem alatt unaloműzőként rögzítettem digitális formában gondolataimat.