Szexualitáson innen:)
Örömmel vegyes elképedéssel olvastam a Szexuális preferenciák? című írást. Örömmel, mert jobb sorsom elkerülte ezt a kérdőívet eddig, úgyhogy nem én vagyok az, aki minden kifogás és ellenérzés nélkül megválaszolta volna. Elképedéssel is, pedig bevallom, van olyan kérdés, amihez képest a szexuális preferenciák feltérképezése még csak hagyján lenne egy viszonykeresőn. Mégpedig a "Budapest melyik részén laksz?" -nyitókérdés, amit már külföldről! is megkaptam, mert az illetőnek úgy lenne praktikus, ha útba ejthetné szíve hölgyét:), ahogy jön vagy megy egy-egy fáradságos külhoni munkahét után. Merthogy ő a Dunántúlon lakik, egy pesti nő csak bonyolítja a helyzetet, míg a terveibe kiválóan beleillik egy budai szerető. Nos, nem árultam el neki, hogy hol lakom, így sose tudja meg, hogy személyemben megúszott egy dilemmát a felesleges kitérők miatt vagy épp lemaradt egy nagyon is megfelelő helyen fekvő:) nőről. A kérdés feltevője postafordultával bocsánatot kért tőlem, a burkoltan hasonló beköszönő kérdéseknek azonban se szeri, se száma. Én megértem ezt a vágyat, ezt a halaszthatatlan érdeklődést a különféle paraméterek tárgyában, megértem, mert mikróból, hűtőszekrényből vagy sötétlila télikabátból is óriási a webshop-választék, és számos paraméter mérlegelésével lehet eljutni a tökéletesen megfelelőhöz. Kis türelem még, és meglátják, megnyílik majd a női webshop... lesz ilyen biztosan, gondoljanak majd a jóslatomra azon a napon, amikor az első ilyet nézegetik. Lesz, aki felháborodottan vagy tanácstalanul, lesz, aki kedvtelve, megint más gondterhelten sóhajtozva mazsolázik majd... . Kilométereket vethetnek össze életkorral, mellbőséget hajszínnel, szókincset a preferált autómárkákkal és ki tudja még hányféle szűrés szerint kereshetik majd a "legjobb nőt". Persze ugyanazon a napon fog megnyílni majd a férfiakat bemutató webshop is, de ez már legyen a nők gondja:).
Csatlakozz!
Titkos történetek:
A kanapéra feküdtél. Én a szádhoz mentem, és őrülten elkezdtél szopni. Eközben Léna feje már a combjaid között volt. Óvatosan, de mégis...
ElolvasomLénát egy társkeresőn ismertük meg. 24 éves volt, 154 cm, vékony, szőke. Már régóta beszéltél róla, hogy szeretnéd megélni a leszbi...
ElolvasomA hétvégére sikerült elszabadulnunk egy wellness hotelbe. Már este érkezünk meg, szinte minden vendég már az étteremben ül és vacsorázik....
ElolvasomA kávéfőző halk duruzsolása törte meg a lakás csendjét, miközben a friss kávé illata keveredett a bőrünkön maradt tusfürdő aromájával....
ElolvasomEbben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.