Húsz évesen még bármelyik nő lehet szép, de sokszor ebben a korban meglátszik már, hogy ki az aki belülről szép, és ki az aki csak a felszínen. Harminc évesen már egyre inkább meglátszik az arcvonásokon a belső szépség, az érzelmi intelligencia. A szív rajzolja a ráncokat az arcra. Negyven éves korra már a vak is megláthatja azt, ha egy ilyen különleges nővel áll szemben. Ekkora már nagy különbség tud kialakulni az érzelmileg telített, lelke mélyén is szép nő és az üres között. A kívül-belül szép nő negyven éves korára a legszebb. Igazi különleges szépség, kifinomult érzékekkel, sok megélt, megértett tapasztalattal. Ötvenévesen sem múlik szépsége és hatvan évesen kitűnik a tömegből, hetven évesen sincs mit megbánnia, nem vele volt kegyes az élet, ő volt kegyes az élethez. Egy nő, ha ismeri az értékeit, tudja azokat használni, nem szép, hanem gyönyörű, mert sugárzik. Ez kihat az életére is. Magára vonja a kíváncsi tekinteteket, sokan irigykedve tekintenek rá, hogyan csinálja? Nincs nagy titka. Ha elfogadja, szereti magát, az kifelé is látszik, csakúgy, mint az, amikor nincs bent rend.