Tegnap találkoztam valakivel. Igen, innen :) Nem volt meg a nagy pillanat, hogy tudtam, csak miatta regisztráltam, és tudtam, hogy egyszer majd de jó lesz, mert megadjuk egymásnak, ami csak kell. Ezzel mindketten tisztában voltunk 5 perccel a találkozónk után. Mindazonáltal remekül elbeszélgettünk, és volt pár gondolat, ami szöget ütött a fejembe. Például a fotókérés. Meg hogy kinek írunk vissza, kinek nem, miért igen, miért nem. A nemek megoszlása is érdekes téma lehetne, de erre hadd ne fussak rá, szerintem felesleges. (Egyébként is mintha filozofáltam volna korábban, hogy mi a háttere ennek a tárgykörnek. Nem tudom, ki mennyire lát perspektívát egy bokáig érő dekoltázst mutató képben, hogy aztán a kép gazdája leírja, ő bizony komoly kapcsolatot keres. Komolyan, meddig? Valóban itt? Meg aztán az is nagy kérdés, hogy mennyire kell problémát jelentsen, ha valaki rögtön képet szeretne látni a másikról. Szerény véleményem szerint az itt születő ismeretségek egyik domináns kiindulási pontja, hogy bejön-e a másik, első körben fotó alapján. Azután jöhetnek egyéb érzékszerveink, de köztudott ugyebár, hogy messziről jött ember azt mond, amit akar. Fontosabb, hogy mit mutat. Bizalom, amit viszont nyilvánvalóan meg kell adnunk minden potenciális partnernek, hiszen hogyan akarunk úgy kilépni a komfortzónánkból, ha nem vagyunk hajlandóak felfedni magunkat? És persze az, hogy valaki látott egy jobb selfie-t, még nem garancia egyenes úton a csúcsig. Sosem tudhatjuk, mi fog majd meg a másikban. A minap megnézhettem egy hölgy fotóit. Mindegyiken kedvesen mosolyog, "átjön" hogy jó fej. Egy baj van csak, nem engem keres. Ezen meg túl kell tudni lépni. Jó, van hogy nehezebb, és az ember ha falba rúg, kicsit morcosabban fut neki újra az ismerkedésnek. Ide vonatkozó gondolatok ugyebár a nemek aránya, megfelelő reg.lap, amit tényleg át is akarsz nézni és olyan apró információ-szilánk, ami felkelti az érdeklődésed, továbbá a megfelelő kapcsolatfelvétel és fogadás a felek részéről. Szóval buktató van bőven :) És az ember közben azon gondolkodik, ki mindenkivel vette fel a kapcsolatot, aztán miért maradt félbe, vagy lassult le az ismerkedés. Szerintem nem jelenthet problémát, hogy valakivel megszakad a levélváltás. Persze, hogy az ember az ideális partnerre vadászik, mindkét oldalon, azonban az okok között szerepelhet minden, ami miatt nem sikerül egymásra hangolódni. Mindenesetre az ember nekifut, újra meg újra. De egyértelmű, hogy az ittlétet nem szabad komolyan venni, mert akkor nem szórakoztató, csak görcsös és izzadtság-szagú. Hehehe, mondom én, aki egyre gyakrabban nézek be ide, hátha most alapon. Mert én is csak egyvalami szeretnék lenni, egy szerethető szerető. Valakivel, egy társsal, nem pedig magamban. Mert kell a testi és lelki kikapcsolás, hadd legyek önző, ez nekem jár. Az önkielégítést mint "jó viccet" inkább hagyjuk meg az idióta amerikai tinivígjátékok ingerszegény környezetben nevelkedő forgatókönyvíróinak és lelkes közönségüknek. Amúgy nem néztem utána, milyen a választék a barikád innenső oldalán, de mint beszélgetőpartneremtől megtudtam, 20 levélből 19 nála kuka. Ez felveti, hogy bizony nekem is piszok szerencsém kell legyen, ha valaki visszaír, illetve sikerül eltalálnom, hogy olyasmit írjak elsőre, ami után készülődhet egy második vagy harmadik iromány is... Biztos hogy van, aki komolyabban kíváncsi csekélységemre. Lássuk, ki regisztrált be legutóbb... :)