Pierre és Julie gazdagon virágzó erdei réten sétált keresztül. A pár perccel korábban véget érő nyári zivatart összeölelkezve egy kis, nyitott faházban vészelték át. A vadvirágok most derékig ellepték őket, és a felhők közül előbúvó nap melegében bódító illatáradatot leheltek rájuk. Boldogok voltak és felszabadultak. A virágos rét szélén alacsony padot pillantottak meg, ahonnan belátták szinte az egész erdőt. Julie ehhez a padhoz húzta Pierre-t. -Pierre? - szólt Julie. -Igen, Kedvesem. -Boldog vagy velem? -Nagyon boldog vagyok, Julie. -Mondanom kell Neked valamit, Pierre. A férfi kettő-három szokatlanul nagy dobbanást érzett a szíve táján, mégis higgadtan szólt: -Hallgatlak Julie, tudod, hogy mindent elmondhatsz nekem. -Pierre, Te most azt gondolod, ismersz engem, pedig én az életemben sok olyan dolgot műveltem, amit legszívesebben elfelejtenék vagy letagadnék. Emiatt nagyon szégyellem magam előtted, és nehéz a lelkem, ha erre gondolok. Pierre lehunyta a szemét, majd az égre tekintett és így szólt: -Látod-e azt a felhőt az égen, Julie, ami nemrég még sűrű záporral áztatta ezt a mezőt? -Látom, Pierre. -És látod-e a napot, amit az imént még eltakart és most újra előbújt? -Látom. -Tudod, Julie, e zivatar esőcseppjei virágok millióit keltették ma életre, de ezzel együtt sarat, és mocskot is dagasztottak az utunkba. És mi mit tettünk, Szerelmem? Julie kérdőn nézett a férfira. Pierre folytatta: - A sarat és a mocskot egymást segítve átléptük, elfelejtettük, és a virágokat csodáltuk meg, amelyek széppé, boldoggá és emlékezetessé tették számunkra ezt a napot. -Nagyon szeretlek, Pierre - súgta Julie, és megérintette a férfi arcát. -Érted-e már, Kedvesem - folytatta Pierre -, hogy a múltad történeteiből csak azoknak van értéke számunkra, amelyek kettőnk boldogságát táplálják? Szerelmünk, mint a ragyogó nap, boldogságunk virágait melengeti, és felszárít minden cseppet, ami értelem nélkül a terméketlen gödrökbe hullt. Kis csendet követően Julie remegő hangon szólalt meg: -Pierre? -Mondd, Drágám. -Neked is vannak ilyen gödrök az életedben? -Mindenkinek vannak - felelte Pierre -, nekem is. -És Te át tudsz lépni rajtuk? Pierre láthatóan elszomorodott erre a kérdésre. Fejét lehajtotta, gondolatban szavakat formált, majd kis idő múlva felsóhajtott, és nehéz tekintetét a lányra emelve válaszhoz készült. Julie ebben pillanatban ajkához érintette ujját, Pierre-hez hajolt, és hosszú, forró, szerelmes csókkal tapadt Kedveséhez.