PierreetJulie profilképe

Pierre és Julie

PierreetJulie, 2014-01-05

Pierre és Julie gazdagon virágzó erdei réten sétált keresztül. A pár perccel korábban véget érő nyári zivatart összeölelkezve egy kis, nyitott faházban vészelték át. A vadvirágok most derékig ellepték őket, és a felhők közül előbúvó nap melegében bódító illatáradatot leheltek rájuk. Boldogok voltak és felszabadultak. A virágos rét szélén alacsony padot pillantottak meg, ahonnan belátták szinte az egész erdőt. Julie ehhez a padhoz húzta Pierre-t. -Pierre? - szólt Julie. -Igen, Kedvesem. -Boldog vagy velem? -Nagyon boldog vagyok, Julie. -Mondanom kell Neked valamit, Pierre. A férfi kettő-három szokatlanul nagy dobbanást érzett a szíve táján, mégis higgadtan szólt: -Hallgatlak Julie, tudod, hogy mindent elmondhatsz nekem. -Pierre, Te most azt gondolod, ismersz engem, pedig én az életemben sok olyan dolgot műveltem, amit legszívesebben elfelejtenék vagy letagadnék. Emiatt nagyon szégyellem magam előtted, és nehéz a lelkem, ha erre gondolok. Pierre lehunyta a szemét, majd az égre tekintett és így szólt: -Látod-e azt a felhőt az égen, Julie, ami nemrég még sűrű záporral áztatta ezt a mezőt? -Látom, Pierre. -És látod-e a napot, amit az imént még eltakart és most újra előbújt? -Látom. -Tudod, Julie, e zivatar esőcseppjei virágok millióit keltették ma életre, de ezzel együtt sarat, és mocskot is dagasztottak az utunkba. És mi mit tettünk, Szerelmem? Julie kérdőn nézett a férfira. Pierre folytatta: - A sarat és a mocskot egymást segítve átléptük, elfelejtettük, és a virágokat csodáltuk meg, amelyek széppé, boldoggá és emlékezetessé tették számunkra ezt a napot. -Nagyon szeretlek, Pierre - súgta Julie, és megérintette a férfi arcát. -Érted-e már, Kedvesem - folytatta Pierre -, hogy a múltad történeteiből csak azoknak van értéke számunkra, amelyek kettőnk boldogságát táplálják? Szerelmünk, mint a ragyogó nap, boldogságunk virágait melengeti, és felszárít minden cseppet, ami értelem nélkül a terméketlen gödrökbe hullt. Kis csendet követően Julie remegő hangon szólalt meg: -Pierre? -Mondd, Drágám. -Neked is vannak ilyen gödrök az életedben? -Mindenkinek vannak - felelte Pierre -, nekem is. -És Te át tudsz lépni rajtuk? Pierre láthatóan elszomorodott erre a kérdésre. Fejét lehajtotta, gondolatban szavakat formált, majd kis idő múlva felsóhajtott, és nehéz tekintetét a lányra emelve válaszhoz készült. Julie ebben pillanatban ajkához érintette ujját, Pierre-hez hajolt, és hosszú, forró, szerelmes csókkal tapadt Kedveséhez.

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Freeeman33 profilképe
6/10
Pötymögölès Freeeman33, 2026-08-05

Megvan a varázsa az első szex élményének is. Felfokozott izgalom, vágyakozás, kíváncsiság. És persze mindig a legjobbra a tökéletes...

Elolvasom
IfjúSzőke profilképe
5/10
Felborult élet: kiváncsiság IfjúSzőke, 2026-07-22

Egy kíváncsiság, ami túlment sok határon, de mindannyian élvezzük. 1.rész (igaz történet) Mindig is kíváncsi voltam. Milyen lenne ez...

Elolvasom
OXOX profilképe
6/10
Anna s az évforduló OXOX, 2026-07-15

Már egy éve összejártunk Beleszerettem de úgy igazából Égett a testem mindenem mikor vele voltam ez nem csak pillangók a pocakomban...

Elolvasom
OXOX profilképe
6/10
Anna és a kv OXOX, 2026-07-10

Sétálgattam az üzletben hogy mit is kell még vennem Egyszer csak egy hang Szia Zoli Odanézek Anna volt aki 5 éve nyugdíjba ment s...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet