Reményteli profilképe

Önbizalom..

Reményteli, 2014-10-14

Régen magam mögött hagytam már az ijedt kislányt, aki egykor voltam. Határtalan önbizalomra tettem szert, hatalmasra nőttem a szememben, és abban a hitben ringatom magam, hogy képes vagyok bármilyen helyzettel megbirkózni. Ettől függetlenül belefutok olyan helyzetekbe, ami kicsit kibillent az egyensúlyomból, de nem tud padlóra küldeni. Ahhoz sokkal nagyobbat kellene csattannom azon a bizonyos falon, pedig szinte mindig fék nélkül, de nem ész nélkül teszem, amit kell, amit aktuális megérzéseim diktálnak. Sokan vagyunk így ezzel, ám felvállalni nem mindenki meri, inkább elnyomja, szenved a meg nem élt vágyaitól. Szeretek játszani, ha ehhez megfelelő készségekkel rendelkező alany is található, az abban a pillanatban a főnyeremény. Több szálon futtatni az eseményeket nem szeretem, pedig lehetne.... Csak annak éppen értelme nincs. Tudom, sokak szemében ez a kis szösszenet, mint egy nagyképű nő írása fog megjelenni, pedig dehogy! A NŐ csak magabiztos, tudja mit akar, és azt el is éri. Lehet nem elsőre, sőt biztos, hogy kicsit több időbe telik, mint annak, aki csak úgy csélcsap módon próbál pici önigazoláshoz jutni, hogy igen kell valakinek. Számomra ez nem pálya! Tudom mennyit érek, tudom, van egy valaki, aki ezt a helyén kezeli. Ő lesz az én kiválasztottam.

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Tren profilképe
5/10
Édeshármas Lénával - 2. rész Tren, 2026-10-15

A kanapéra feküdtél. Én a szádhoz mentem, és őrülten elkezdtél szopni. Eközben Léna feje már a combjaid között volt. Óvatosan, de mégis...

Elolvasom
Tren profilképe
5/10
Édeshármas Lénával - 1. rész Tren, 2026-10-15

Lénát egy társkeresőn ismertük meg. 24 éves volt, 154 cm, vékony, szőke. Már régóta beszéltél róla, hogy szeretnéd megélni a leszbi...

Elolvasom
Tren profilképe
6/10
Wellness hétvége Tren, 2026-10-12

A hétvégére sikerült elszabadulnunk egy wellness hotelbe. Már este érkezünk meg, szinte minden vendég már az étteremben ül és vacsorázik....

Elolvasom
Mara profilképe
6/10
Édes befejezés.... Mara, 2026-10-07

A kávéfőző halk duruzsolása törte meg a lakás csendjét, miközben a friss kávé illata keveredett a bőrünkön maradt tusfürdő aromájával....

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet