Az a 40 perc az orvosnál, amig várni kellett, az még csak eltelt, szűkülő körökben olvastam, először egy dán (vagy svéd?) "Vasárnap" magazint, azzal szórakoztam, hogy német és angol tudásom alapján hány szót találok ki, aztán áttértem egy német divatlapra, egészen sok cikk volt benne aktívan élő nyugdíjas korú nőkről, biztató perspektíva..., végül egy magyar nyelvűt forgattam át gépiesen, addigra már kifáradtam a várakozás izgalmában. Az orvos végül behívott és teljesen váratlanul közölte, hogy azonnal megcsinálja a kisműtétet, azt hittem, ma csak megbeszéljük. Amíg az a 20 perc újabb várakozás tartott az injekciók után, hirtelen rám jött a sírhatnék, pont ma, pont ott, miközben már évek, hónapok, de főleg hetek óta próbálok sírni, de nem sikerül. Először arra gondoltam, felhívom a barátnőmet, jöjjön ide értem. Ő sokat sír mostanában, érti a módját, egy hónapja ment ki a fia egyetemre Angliába, hirtelen zuhant rá az egyedüllét. Vagy ha nem ér rá, esetleg épp vidéken vagy külföldön dolgozik, akkor legalább telefonon sírunk egy kicsit. Aztán mégsem hívtam, megembereltem magam, mert az ambuláns magánklinika nem vidámpark, hogy mindenki azzal szórakozzon ott, amivel épp jól esne. A fiamat megpróbáltam elérni, hátha elém jön, de ő aludt, kamasz még, hát fáradt, az sms-re sem ébredt föl. A műtét kevésbé volt rossz, mint az előkészítés és a várakozás. Végül hazabuszoztam egyedül. Itthon láttam, hogy írt P., éppen 1 hónap hallgatás után. Azt írta, hogy elolvasta, amit róla írtam a Viszony.hu-n, meglepődött, hogy ő egy ilyen "nagy regényem", és el szeretné mondani, hogy nem akart játszani, tiszteli a női nemet és ideje sincs játékra. Nem, nem akart eltűnni sem, de azóta sincs laptopja, mert azóta is külföldön volt, majd itthon vesz újat, épp most jön haza, a repülőgépen kapott kölcsön egy kütyüt, onnan ír. Higgyem el, hogy nem akarta megutáltatni velem magát... neki úgy látszik, nem csak a család nem való, hanem a szoros párkapcsolat sem, és mennyire, örökre imád..., szóval akkor sem sírtam. A fiam sajnálkozott, hogy nem vette fel a telefont, és biztosított róla, hogy majd egyedül megvacsizik, most BL-t néz, én csak pihenjek, úgyhogy pihenek, és most sem sírok.