Egy áruház parkolójában futottuk össze. Hiányoztunk egymásnak hangban, érintésben, csókban. A novemberi hideg csak még jobban rásegített az összebújásra. A most már tényleg elengedlek ölelés után visszakísértem az autójához. Természetes, hogy ilyen elgyengült állapotban útbaigazítom. Szia... -Örülök, hogy látlak.-Köszön rám hátulról egy selymes hang. Darázscsípésnél nem fordulok ilyen gyorsan.-Feleségem barátnője. Mikor érkezett a parkolóba és mit látott? Az elkapkodott elköszönés a legkisebb gondom. Az a hatalmas görcs a gyomromban sokkal hevesebben érint. Hányszor felmerült már bennem, miért kezd egy nős férfi független nővel. Puszi jobbról-balról. Beugrottam vásárolni és nyújtok egy kis segítséget.-Morgom. -De jó! Én is épp vásárolni szeretnék.-Egyre kínosabb. Még jó, hogy sötét van. Lepereg előttem minden. Kis sejtelmes utalgatások a feleségemnek és a következmények:-a kisírt szemek, a soha többé...a minimum. Miután beérünk folyamatosan keresi, sőt erőlteti a szemkontaktust. Mit jelenthet a sejtelmes, sőt valami sokkal mélyebb tekintet. Kicsit elenged meleg barna szemeivel. Milyen csinos vagy ma!-Csúszik ki a torkomat fojtogató gombóc mellett. Enyhe pír az arcán. Nem otthonról jön és nem is munkából.-Villan át rajtam a felismerés. A lenyelt torokgombóc villámcsapás szerűen szünteti meg a gyomorgörcsöt. Felszabadult mosolyomnál csak az Ő tekintetéből kiáradó „végre rájöttél” nagyobb. Ilyen vidám vásárlásban még nem volt részem.(Persze otthon magyarázkodhattam és húzogathattam a vállamat egy-két megvásárolt felesleges áru miatt.)Vihogtunk, egész végig a könnyektől egyre jobban csillogó szemekkel. A furcsa tekintetek elől elrejtett a közös titok ismerete. Soha nem szerettem vásárolni, de ez az este.... Köszönésnél a puszi-puszi mellé egy ölelést is kaptam. Miközben megcsörrent a telefonom. Óóó. Az elkapkodott búcsú. -Jó vagy? Ki volt az a szörnyű nő? -Nem is szörnyű, sőt... Csúszik ki a számon, de már késő....