Hogyan váljunk szeretővé!
Olvasgattam az előző bejegyzésemet, hogy miért jó szeretőnek lenni. És egy pár íráshibát kijavítva kérdezte a program, hogy mentem-e. Mentettem. Így történhetett, hogy újra új bejegyzésként tették fel a történetek közé... De ha már szót kaptam, szabadjon itteni tapasztalataimról egy kis beszámolót adni! Az ugye érthető, hogy csak hölgyek adatlapjait olvasom, néhányukkal levelezek is. És azt tapasztalom, hogy a hölgyek zöme csak levelezni akar. Amint a tettek mezejére kell lépni, visszakoznak. Vagyis csak incselkednek, csak bizonyítani akarják maguknak, hogy még tudnak hódítani, még kellenek valakinek. De volt olyan igen értelmes, kedves levelező partnerem, akivel működött a levelezés, de amikor a technikai részhez értünk, nevezetesen mikor, mennyi ideig és milyen körülmények között tudunk találkozni, akkor szakadt a cérna! Mert a hölgy még oly fiatal volt, hogy egész nap robotolt, vagyis nappal nem ért rá. Márpedig a titkos kapcsolatok nagy része nappal zajlik, olyan felek lépnek kapcsolatba, akik alkalmasint ki tudnak szakítani egy pár órát a munkaidőből... Mert a szabadidő az otthonra, a családra fordíttatik...:) Vagyis azt a kérdést, hogy hogyan váljunk szeretővé, már meg is válaszoltam... Sok sikert mindenkinek!:)
Csatlakozz!
Titkos történetek:
A kanapéra feküdtél. Én a szádhoz mentem, és őrülten elkezdtél szopni. Eközben Léna feje már a combjaid között volt. Óvatosan, de mégis...
ElolvasomLénát egy társkeresőn ismertük meg. 24 éves volt, 154 cm, vékony, szőke. Már régóta beszéltél róla, hogy szeretnéd megélni a leszbi...
ElolvasomA hétvégére sikerült elszabadulnunk egy wellness hotelbe. Már este érkezünk meg, szinte minden vendég már az étteremben ül és vacsorázik....
ElolvasomA kávéfőző halk duruzsolása törte meg a lakás csendjét, miközben a friss kávé illata keveredett a bőrünkön maradt tusfürdő aromájával....
ElolvasomEbben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.