Hanna72 profilképe

Gondolat

Hanna72, 2013-10-02

Eltörpülnek a gondolatok a fejemben, olyan mint egy prés. Tesszük a dolgainkat, élünk egymás mellett látszólag teljesen rendben vannak minden .Van figyelem érdeklődés, reggel friss kávé az ágyban vasárnaponként, bújások, érintés…vannak pillanatok mikor későbe nyúlva finomkodunk, nem nevezem szexnek. Nem tudom annak nevezni… testemnek jól esik, de vágyaim többet akarnak, Cicimet mellkasának préselve csókba veszve kezem munkáját kíséri elismerés,majd fordulunk Ő kerekedik felül, finom a keze…a „kéz”..eszembe jut kamasz korom…mikor testem fedezem fel érintésemmel ,majd később a fiú aki először megteszi ezt. Az felfedezés korszaka, annak varázsa . Ahogy telnek az évek, és teljesedik ki a világ e része. Már nincs pironkodás, tüzes vágy van a testemben érintésre beteljesülés az élvezet minden pillanatában, figyelni a partner rezdülésének minden pici jelére, Játszani a nőiesség páratlan lehetőségével és ezer arcom mindegyikét megmutatni minden alkalomkor. Adni és kapni két ember legnagyobb gyönyörének. Fejünk búbjától a lábujjig zsibbadás elsöprő érzése alatt izzadni zihálni egymás karjaiban . Már emlékek, az idő rohan életem legszebb éveiben járok a testiség területén. Mikor már sok tapasztalat rejtőzik bennem , amit adni akarok és hiányzik az érzés amit nem kapok. Itt vagyok, adott vagyok!!Nap nap után nyomkodom a piros lámpát, bevetve szavakat tetteket sokáig fortélyoskodom, kölcsönös változás sehol. Kudarc az elutasítás: fáradt vagyok- sok a gond-kikészített a mai nap ( hét ) …. megesik bárkivel…de folyamatosan ? Csak ennyire fussa itthon? Sok próbálkozásom már unalmassá vált, magam untam mint egy megakadt lemez a kezdeményezést, Miért feszülök? Olyan megalázó ,mikor kedvesen de határozottan a falba ütközöl… Évek során sok mindent megéltünk már, benyeltem a megcsalást ,túljutottunk rajta. Elnéztem hogy a neten messzire ment az ismerkedéssel, találkozókat szervezve telefonszám cserével. Lehet butaság, de vagyok annyira nyitott mikor ez szóba került belementem, „beszélgetés más emberekkel” kell az ,legyük nyitottak. Hangot adtam gondolataimnak, kézlegyintéssel volt nyugtázva , túlzásnak nevezve . Újabban is van valami…nem tudom mi nem is feszegetem, már képes vagyok csendben elmenni a kellemetlen részletek mellett. A vibere villant fel minap az asztalon, éppen hazajött munkából mikor jött a válasz, alapos részletezéssel hogy a nicknév éppen milyen szexi fehérneműt vásárolt…tényleg, általános beszélgetés. Van benne némi irónia de belegondolok, hogy a kedves hölgynek is csak ennyit prezentál a nagy szexi fejtegetések után ,akkor nagyon elkeseredett lesz. Mert aki fáradt az fáradt….:) Meg kell tanulni élni, és amit az élet ad azt elfogadni, Lehet más módszerekkel, más helyen alkalommal, de élni kell a lehetőséggel mert az idő roham. Pár év múlva rossz szájízzel gondolni vissza arra, hogy nem éltem a lehetőséggel az is a kudarc egy formája. Élni kell,méghozzá úgy hogy a sok plusz erőt adjon, önbizalmat a tudat: igen is ÉLEK!!!

Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

{nick} profilképe
0/10

{title}

{nick},

{body}

Elolvasom
Pontátlag: {point_avg}/10
{nick} profilképe
0/10

{title}

{nick},

{body}

Elolvasom
Pontátlag: {point_avg}/10

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet