Az élet sója, de legalábbis egyféle fűszere az, amit itt, ezen a felületen kaphat az ember, ha rátalál egy megfelelő társra. Sokféle sztorit hallunk, olvasunk egymástól, egymásról, aztán ki-ki azonosulhat akivel akar – ha akar. S lássunk még egy sztorit, az enyémet. Csak röviden. Sok, sok, hónapokon át tartó levelezés után, kerülgetve a találkozást, a fotócserét, végül mégis összetalálkoztunk. Az érdeklődés még erősebb lett egymás iránt. Néhány randi után már többre vágytunk, s amit reméltünk, az meg is valósult. Csodálatos élmény volt minden eltöltött perc, óra. Volt, hogy teljes 24 órát is sikerült összelogisztikáznunk. Hosszú hónapokon át igazi nyugalmi pont volt mindkettőnk életében az az idő -hol több, hol kevesebb - , amit lopva egymással töltöttünk. Adtunk, kaptunk sokat , testileg, érzelmileg egyaránt. De beszivárgott a magánélete mérge ezekbe a szép órákba. Egy idő után már nem lehetett tovább bírni, hallgatni a gondokat. Tudom, hogy sokan szeretik ezeken a mellékvágányokon kiadni a felesleges gőzt, de nem mindenki bírja ennek a terhét. Ebbe az „ételbe” a kedvenc fűszereinket kell beletenni, a legfinomabb édességként kell kezelni. Amit nem szeretünk, ami már megromlott, azt hagyjuk otthon!