Hogy mennyire törékenyek a levélben köttetett ismeretségek, és milyen rögös út vezet akár csak egy első találkozásig, álljon itt példának a levelem, amit a "nagybetűs" Nőhöz írtam, aki nem jött el az első randira: Reggel különösen korán ébredtem, feküdtem az ágyamban, és arról merengtem órákig, eljött ez a nap, és végre megláthatlak élőben is ennyi ábrándozás, levelezés és vágyakozás után. Munkába a legszebb nyakkendőmet vettem fel a hozzá leginkább passzoló ingemmel, a kolléganőm meg is jegyezte, ma a megszokottnál is elegánsabb vagyok, pedig nem volt azért annyira extra, biztosan látta rajtam a boldogságmorzsákat. Átszerveztem az egész heti programomat, hogy kellő időt tudjak majd szánni erre az, ahogyan Te fogalmaztad "elsőrandira"... Délelőtt a szokásos levélváltásunk, úgy tűnt minden oké... Csiga lassúsággal teltek az órák napközben, csak nem akart délután lenni, pedig sok volt a munkám.. Dél körül közbejött valami váratlan feladat, két környékbeli településre is ki kellett ugranom egy ügy miatt, s innentől már versenyt futottam az idővel, hogy időben visszaérjek a cégemhez, és el tudjak indulni hozzád...nem is maradt időm megnézni a levelezésünket, hogy írtál e még délután. Beültem az autóba, és ezt a huszonegy kilométert úgy tettem meg, hogy közben teljesen díszbe borult a lelkem, a gondolataim körülötted szárnyaltak...szenvedély​esen vágyva arra, hogy végre belenézhessek a szemeidbe.. Útközben vettem virágot, de sietnem kellett el ne késsek, mert péntek délután már nagy volt a forgalom arra felé. Nem volt parkolóhely a kávézó előtt, 100 méterrel távolabb sikerült csak megállnom pont négykor. Mielőtt kiszálltam, még egy utolsó pillantást vetettem magamra a visszapillantó tükörből, és megállapítottam, igen, készen állok, akarom ezt a nőt, vágyom rá, szeretném megérezni az illatát, megérinteni a bőrét, átölelni a derekát, magamba szívni a kisugárzását, elmélyedni a fényképeken látott csodás szemeiben, ezt akarom...nagyon! Négy után öt perccel értem a kávézóhoz...és az zárva volt! Gondoltam nem gond, majd lesz akkor "B" terv, csak gyere... mindegy hová megyünk, csak legyünk végre együtt... Negyed öt...a megbeszélt időpont...s Te nem jössz. Egy igazi nő ugye simán késik öt-tíz percet, sőt szinte illik is...de aztán fél öt lett, és Te nem voltál sehol... Amikor feltűnt valaki az utca végén a távolban, reménykedtem, biztosan Te leszel az, de hol egy kutyáját sétáltató néni jött arra, hol meg egy arra lakó ért haza, vagy csak egyszerű járókelők. Jött egy taxi a szervizúton, bíztam benne hogy Te fogsz kiszállni...de nem... Fázott a kezem, ahogyan a rózsát szorongatva ácsorogtam ott, és egyre inkább elöntött a szomorúság és az aggódás, hogy biztosan történt veled valami váratlan dolog....A kocsiba nem akartam beülni, mert akkor nem láttad volna, hogy ott vagyok, ha mégis megjönnél... Annyira bíztam benned és annyira vágytam már erre a találkozásra, hogy eszembe sem jutott az, hogy cserben hagysz... Emlékszel, Te írtad: "-Ne késs, kérlek.... rossz lenne ott téblábolni... főleg így elsőre.." Aztán öt óra lett, és már tele voltam kérdésekkel... Nem szoktam a mobilomon használni a levelezést, mert ezen a viszonylag kicsi képernyőjén olvasószemüveg nélkül már nem igazodom el, de ez volt az utolsó mentsváram, s akkor nagy nehezen megláttam az üzenetedet: "nagyjából most kellene elindulnom a "randinkra".... de mert nem nagyon tudom mire vélni ezt a nagy hallgatást, nem indulok el Az elején te írtad nekem, az is válasz ha nincs válasz.... és azt is tudjuk, h mindennek megvan a miértje... bár az még nem kristályosodott ki, h ennek mi lehet Szóval, ne várj Rám, nem leszek ott.... minden jót neked/nekünk " Így, egy mosolygó szmájlival a végén...mintha csak kinevettél volna... Pár óra telt el az utolsó levelem óta, vajon hol itt a nagy hallgatás?!!! Már teljesen átfagyva, szomorúan és csalódottan beledobtam a rózsát egy kukába, visszaszálltam az autómba, és azon merengtem, vajon mit is szúrtam el... Aztán gondoltam megírom a telefonszámom mert eddig nem akartál számot cserélni, hogy hívhass és én bárhová érted megyek, de vagy nem olvastad, vagy tényleg nem akartál látni.. Végre találtam egy NŐT, aki egy igazi, kivételes, csodálatos ember lehet, aki képes volt szárnyalásra bírni a fantáziámat, aki intelligenciában mérföldekkel az átlag előtt jár, aki olyan nőiességet sugallott a leveleiben, hogy vágyat keltett bennem...és most itt ülök már a második üveg borral a kezemben, és merengek szomorúan és indulatosan, hogyha én is tetszettem a fényképeim alapján, hogyha olyan nagyon jó pasinak tartottál a leveleidben, hogyha valami érzést ki tudtam váltani belőled, mert tudom hogy igen, vajon miért nem érdemeltelek meg legalább annyira, hogy "-Szia, eljöttem, de már mégsem vagyok kíváncsi rád.." Legalább az a szál rózsa jobb helyen végezte volna...