Réka75 profilképe

Első benyomás 2.

Réka75, 2014-09-23

Folytatva az előző történetet, meglepő volt azt tapasztalnom, hogy ha valakivel megvan a hullámhossz az első találkozásnál, tetszik is a másik, de semmi elsöprőt nem érzek, akkor elég egy érintés, hogy létre jöjjön a kémia. Nem volt előtte ilyen érzésem, ezért érdeklődve vártam lesz-e majd folytatás, és mélyül-e vajon köztünk a vonzalom, vagy csak ott és akkor, adott pillanatra szólt-e. Az első élőben való ismerkedést email-ek sora követte, finoman kielemeztük a kellemes estét. Picit kínos volt a helyzet, amikor szóba került, hogy tudna nekem kölcsön adni néhány filmet - ezzel ugyebár együtt jár, hogy fel kell hozzá mennem. Rettentő zavarban voltam. Tudta, hogy foglalt vagyok, hiába a kihűlt kapcsolat, így mégis más.. ő sem volt teljesen szabad, bár bevallom, nem foglalkoztam ezzel. Nem csalni akartam, csak nőnek érezni magam egy férfi társaságában, némi flörttel, talán kicsit többel.. olyan rossz, amikor társaságban vagy, és állandóan azt hallod, minden nő "k", bárki kapható. Nem, én nem! Én egy hideg kapcsolatban lévő magányos nő voltam, akinek van még gerince, de belül ég a vágytól, hogy valaki nőnek tekintse.. nem akartam olyan képet festeni, ami nem vagyok, de olyat sem, ami teljesen álszent. Eljött a nap, amikor felmentem Hozzá. Előtte megbeszéltük, hogy ez csak baráti dolog, mindkettőnknek így jó. Zaklatott szívvel léptem be a lakásába, és meglepett, mennyire tetszik a stílusa: egyszerű, letisztult, praktikus. Jó volt vele, jó volt beszélgetni, kávézni, ismerkedni. Voltaképp ez is első találkozás volt, csak immáron intimebb környezetben. Gondolom, más is átélt már hasonlót.. amikor két felnőtt ember ül egymással szemben, vibrál a levegő, de nem kezdeményez egyikük sem.. nem lehet, nem szabad, és az sem biztos, a másik mennyire akarja. Soha ilyet még nem csináltam, nagyon zavarban voltam, de élveztem is a helyzetet. Amikor a kávé elfogyott, és összeszedtük az engem érdeklő filmeket, szedelőzködni kezdtem, kedvesen felsegítette a kabátom, és nagyon finoman megölelt az ajtóban, ismét semmi tolakodó vagy szexis nem volt a mozdulatában, mégis, ahogy a fejem a vállához ért, nem bírtam tovább, és megcsókoltam. Hihetetlenül forró volt a szája, férfias az arcszesze, és elvesztem abban a pillanatban, kiürült belőlem minden, csak valami mélyről fakadó vágy kerített hatalmába, látni akartam a testét, érezni, csókokkal borítani.. Szédelegve téptem ki magam a karjaiból, és azt hiszem, riadt őzike szemekkel bámultam rá. Felkavart, mint egy hurrikán, és tudtam, ha most nem megyek el, akkor végem. Talán a szemem is megtelt könnyel, nem tudom, ő látta-e. Csak annyit tudtam kipréselni magamból: "Jajjj!", és az ajtó felé fordultam, hogy menjek, meneküljek onnan. Ő átnyúlt a vállam felett, a kezét a kilincsre tette, de nem nyomta le..várt. Rám. Tudtam, mit akarok, és ő mit akar, de ez ellent mondott mindennek, ami nekem számított. Felnéztem rá, hogy elköszönjek, de az arca annyira közel volt, a szája annyira vadító.. esély nélkül indultam harcba magam ellen. "Csak még egy csók! - gondoltam - és már megyek." Ahogy picit felé mozdultam, ajkaimmal az övét keresve, eldőlt minden. Nem nyomta le a kilincset, hanem a kulcsot fordította el, közben a másik kezével magához húzott, a kabátom már csúszott is le a földre, a remegő lábaim mellé. Olyan volt minden, mintha lázálom lenne, éreztem a testemből áradó hőt, az ő testének vágyát, forróságát. Szorosan egymáshoz simulva csókolóztunk, képtelen voltam betelni vele. Amikor belemarkolt a fenekembe, felszisszentem, de mosolyogtam is, és az volt a második olyan pillanat, amikor áramütésszerű bizsergést éreztem, és a gyomrom is beleremegett a tudatba, hogy ez most valami egészen más, valami új, valami szokatlan, és ellenállni neki.. teljes képtelenség. Elvesztem, vagy abban a percben találtam igazán úgy önmagamra, mint előtte soha?..

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Freeeman33 profilképe
6/10
Pötymögölès Freeeman33, 2026-08-05

Megvan a varázsa az első szex élményének is. Felfokozott izgalom, vágyakozás, kíváncsiság. És persze mindig a legjobbra a tökéletes...

Elolvasom
IfjúSzőke profilképe
5/10
Felborult élet: kiváncsiság IfjúSzőke, 2026-07-22

Egy kíváncsiság, ami túlment sok határon, de mindannyian élvezzük. 1.rész (igaz történet) Mindig is kíváncsi voltam. Milyen lenne ez...

Elolvasom
OXOX profilképe
6/10
Anna s az évforduló OXOX, 2026-07-15

Már egy éve összejártunk Beleszerettem de úgy igazából Égett a testem mindenem mikor vele voltam ez nem csak pillangók a pocakomban...

Elolvasom
OXOX profilképe
6/10
Anna és a kv OXOX, 2026-07-10

Sétálgattam az üzletben hogy mit is kell még vennem Egyszer csak egy hang Szia Zoli Odanézek Anna volt aki 5 éve nyugdíjba ment s...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet