Red hot moon profilképe

Csak egy téli este

Red hot moon, 2024-02-10

Még tart a tél. Túl régóta, túl hosszan. Hideg, sötét, borús este. Rányomja a bélyegét a hangulatomra. Sétálok az utcán. Alig látni embereket. De nem is hiányoznak. Csak egyvalakire tudok most gondolni. Felmelegít a tudat hogy valaki vár rám éppen. Egy találkozóra sietek . Egy kedves lányhoz aki elvarázsolt a lényével, a kedvességével, a tiszta érzéseivel. Csak lépkedek, miközben látom magamelőtt az arcát, ahogy rám néz, ahogy rám mosolyog. Fura az érzés ami bennem van. Nem is igazán tudok mit kezdeni vele, de jó. Nagyon jó. Végre megérkeztem. Már látom is ahogy fagyoskodva toporog egy utcai lámpa fényénél. Nem várt sokat, különben már el is illant volna. Megpillantott és az arcán megjelenik egy mosoly. Hozzá lépek és átölelem. Az arca hideg, mint ahogy az enyém is. Hosszan öleljük egymást. Feltölt a közelsége, az energiái csak úgy áramolnak belém. Kissé alacsonyabb nálam, ő feljebb emelkedik én lehajolok hogy az ajkaink találkozhassanak. Elmerülök a csókja varázslatos bűvöletében. Kellemetlen, csípős hideg a szél. Ideje tovább indulni, most már kettesben kézenfogva. Pár perc múlva már a zsebemben matatok egy kulcs után, hogy bejuthassunk a meleg és nyugodt hangulatot árasztó lakásba. Kabátok a fogasra, de a többi ruha még nem akar lekerülni. Még át vagyunk fagyva. Viszont a lakásban kellemes a hőmérséklet. A levegőben is érezhető a bizsergés. A lány a fürdőszobába megy és már hallom is ahogy a zuhanyból folyik a víz. Az ajtó zárva de látom magam előtt a meztelen testét ahogy a melegvíz csordogál végig a bőrén. Leveszem magamról én is a ruhám és már nyomom is le a kilincset hogy a zuhany alá állhassak. Nincs visszautasítás, szívesen fogadja a közeledésem. Megérintem, testem a testéhez ér. Kezeim a csípőjén megpihennek, közelebb hajolok és a vállát csókolom. Már teljesen felmelegedett a teste a forró víztől. Most hátúlról ölelem át, kezeim felveszik mellei formáját és mint egy-egy puha labdád lágyan markolászom. A lány kilép a zuhany alól, törölközőért nyúl. Betekeri vele vizes testét és már el is tűnt. Talán elfáradt, talán elég volt ennyi belőlem. Gyorsan befejezem én is a zuhanyt. Törölközés közben megpillantok a polcon egy tubus babaolajat. Hmmm.... egyből magamhoz ragadom és megyek a kedvesem után. Ő már az ágyon fekszik. Hason, törölközőbe csavarva. Két kézzel fogja a telóját. Üzeneteket olvas, válaszol. Nem mondok semmit csak fölé térdelek. Combjaim közt a combjai. Gyengéden megérintem a vállát. Simogatni kezdem.majd masszírozni. A telefon még mindig a kezében. Nem zavar, csak lazuljon, pihenjen. Két kézzel lágyan gyúrom a tarkóját, vállait, és a törölköző melletti szabad testfelületét. Aztán kicsomagolom a törölközőből hogy az egész testfelületét megcsodálhassam és érinthessem. Ahogy illik az olajat a kézbe nyomni és onnan elteríteni a test felszínén... nnna de én gonosz vagyok. Kupak le, tubus fejre fordítva és már ömlik is a sűrű folyadék a lány hátára. Meglepődik, összerándul a teste de hamar rájön hogy miről is van szó. Most már eldobja a mobilját. Fejét a két kezére hajtja , becsukja szemeit és most már tényleg ellazul. Nem spóroltam az olajjal, talán még egy kissé sok is lett. De sebaj könnyebben siklik a kezem a domborulatokon. Nem is tudok masszírozni. Nem is próbálok. Csak élvezem ahogy a kezem végigsiklik a teste minden porcikáján. Gyengéd vagyok és nem sietek. Lassan,finoman haladok, figyelve a reakciókat. Amikor erogén zónához érek érzem hogy kissé megremeg a teste. Azokon a pontokon tovább elidőzök. Élvezem hogy ilyen hatással tudok rá lenni. Az olajat lassan beissza a bőre. Nagyon finom és puha lett tőle. Kedvem támadt megkóstolni.a nyakánál kezdem. Igazán finom lett. Nem elég. A vállát csókolom, majd a hátán próbálgatom melyik csókom milyen hatást vált ki. Egyre lejjebb és lejjebb kerülök. Már a popsinál vagyok. Két kézzel markolom és az ajkaimmal érintem. A gonoszságom ismét előtör. Egy óvatlan pillanatban beleharapok a fenekébe. Persze a várt reakció nem maradt el. Kizökkent a túlzott lazulásból. Nem ez volt a cél, de egyáltalán nem bánom. A csókjaimat a nyelvem étintése követi. A popsitól indul a nyelvem. Egy pillanatra se múlik az érintése a lágy testről. Lassan de biztosan haladok. Már a lány derekánál vagyok. És indul is a nyelvem felfelé, végig a gerince mentén, a tarkón át egészen a nyakáig és a füléig.... mindeközben a combjai közt érzi hogy eme csodás időtöltés milyen hatást váltott ki bennem. Érzi hogy lüktető férfiasságom lassan a nedves puncija bejáratához téved. Nem kér bebocsájtást. Tudja hogy szívesen látott vendég...

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

wowwow profilképe
10/10
Edző terem wowwow, 2024-04-16

Nem voltam soha se egy nagy edzoterembe jaro. Telen hidegben valo futast viszont nem szerettem soha. Igy edzoterembe mentem. Sokkal...

Elolvasom
Napsugár profilképe
8/10
Parti séta Napsugár, 2024-03-23

Szeretett a naplementében sétálni, kiélvezni minden pillanatát a búcsúzó esti napsugarak cirógatásának. Ma különösen vágyott a vízpartra,...

Elolvasom
wowwow profilképe
8/10
Gitáros csaj wowwow, 2024-03-14

Estere valami buli érdekelt így elkezdtem nézegetni a neten mik a lehetőségek. Kicsit keményebb zenék mozgattak volna meg. Így eléggé...

Elolvasom
Pepe profilképe
8/10
Kaland a medencénél Pepe, 2024-03-04

Előttem úszol egy medencében, lassan, élvetegen, fenekedet minden tempó után kacéran kiemeled a vízből annyira, hogy még Kelyhedet is...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet