Azért, mert.
Ismerlek, és ismerem ezt a helyzetet is, ami miatt itt vagy. Azért jön itt össze két ember, mert otthon nem kap meg olyan gyengédséget, amire egyébként vágyik. Ha elég erős volt hozzá, vagy elég bölcs, vagy mindkettő, akkor ezt el is mondta azért, hogy ez változzon - de úgy maradt minden. Jó lenne valakinek testi-lelki jóbarátja lenni. Néha csak meginni egy kávét és/vagy eldumálni egy hamburger mellett, néha meg egy titkos hétvégén kirándulni, este meginni egy pohár bort aztán hajnali négyig háromszor szeretkezni: egyszer a zuhany alatt, egyszer a szőnyegen és egyszer az ágyon. Aztán hazamenni, és abból a feltöltődésből, amit a másiktól kapunk, egyensúlyban lenni a következő találkozásig. Aztán ezt a jó érzést be kell tudni osztani a következő alkalomig. Ha elengeded a gyeplőt és a jó érzéseket, akkor felülkerekedik rajtad és elkezd rágni a fájdalom, hogy a másik miért nincs veled többet szóban, írásban, tettben. Néha kell ez a kicsit inspiráló fájdalom. Ez a nő és férfi közt a só és a bors. Csak kordában kell tudni tartani. De kell, mint egy falat mackósajt.
Csatlakozz!
Titkos történetek:
A kanapéra feküdtél. Én a szádhoz mentem, és őrülten elkezdtél szopni. Eközben Léna feje már a combjaid között volt. Óvatosan, de mégis...
ElolvasomLénát egy társkeresőn ismertük meg. 24 éves volt, 154 cm, vékony, szőke. Már régóta beszéltél róla, hogy szeretnéd megélni a leszbi...
ElolvasomA hétvégére sikerült elszabadulnunk egy wellness hotelbe. Már este érkezünk meg, szinte minden vendég már az étteremben ül és vacsorázik....
ElolvasomA kávéfőző halk duruzsolása törte meg a lakás csendjét, miközben a friss kávé illata keveredett a bőrünkön maradt tusfürdő aromájával....
ElolvasomEbben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.