"Sokáig élt nőtlenül Kypros királya, Pygmalión, amikor egyszer hófehér elefántcsontból csodálatosan szép szobrot faragott ki a vésőjével. Maga számára is váratlan meglepetés volt, amikor az elefántcsontnak a művészet olyan szép alakot adott, amilyennel soha még asszony nem született a földön. A szobor alkotója szerelemre gyulladt a saját alkotása iránt..." Ez a történet jutott eszembe, mikor mutattad a hosszú listát arról, hogy milyen lányra vágysz. Hogy persze lehet ezt is...tanácsolják is, hiszen ez is egy út, hogy KÉP-zeld el, minél pontosabban, alkosd meg képzeletben, írd le és aztán ... aztán várni kell... és várni.... és várni... ...mert a történetnek bizony az a folytatása, hogy Pygmalion mindent megtesz, hogy élővé tegye a márványt, felöltözteti, mindennel elhalmozza, óvatosan simogatja, lehozza neki a csillagokat is az égből. De hiába tesz bármit, a szobor szobor marad. Élettelen, hideg. Gyönyörű alkotás. De mozdulatlan, ölelni képtelen. Mert lélek, az nincs benne. Mert Élet, a maga tökéletlen tökéletességével, az nincs benne. Pygmalion, halandó ember lévén, ezen a ponton nem tud túllépni.. .Bármennyire is hiszi, hogy szerelmes, az Élettelent nem tudja Élővé varázsolni. Ekkor fordul az Istenekhez, többszöri áldozattal, mígnem Aphrodité, a szerelem istennője megkönyörül és meghallgatja kérését és a valódi szerelem életre keltő esszenciájával Nővé varázsolja a szobrot. Boldog a végkifejlet. Mivel a történet létezik, biztosan van egy ilyen lehetőség is. Csak fontos figyelni az apró részletekre. A többszöri áldozatra és a mitikus időre. És arra, hogy Aphrodité, pajkos istennő lévén, játszik velünk. Azt, amit éppen szeretne. Egyszer meghallgat, máskor nem. De mi van, ha tényleg szeret játszani, kockáztat és ebben leli élvezetét? És nem a tökéletes Alkotót és a tökéletes Alkotást várja, hanem, mondjuk..., tudván, hogy pont így jó..., megteremti a szerinte Tökéletes Pillanatot? Amikor talán még sem a Művész, sem az Alkotás nincs teljesen, akár félig sem, készen, remeg, fél, azt sem tudja kicsoda,elfutna-elrohanna, de létrejön a Találkozás? Megszületik a Pillanat, a Lehetőség, hogy közösen megformálódjon valami csodálatosan Emberi, ahol Alkotó és Alkotás el nem különíthetően eggyé válik, ahol folyamatosan cserélődnek a szerepek, mert a közös sors változó szereposztást kínál? Ha Istennő lennék, én ilyet játszanék, izgalmasabb lenne a kiszámíthatatlan fordulatok formálta történet. Halandóként meg egyszerűen azt szeretném, ha mindig észrevenném a Pillanatot, ami remélem, lesz olyan erős, hogy kitépi a kezemből a gondosan összeállított listát..., vigye jó messzire a szél! Te, pedig tégy úgy, ahogy szeretnél...hiszen csak beszélgettünk...