"Tudod, van, hogy csak jön. Nem kérdez, nem érdekli, hogy akarod-e vagy sem, ő csak érkezik, beállít és mindent megváltoztat, átír, felír, ráadásul úgy, hogy semmit sem tudsz tenni ellene, csak annyi választásod marad, hogy élvezd. Nem tudsz irányítani, gondolkodni, nemhogy azzal törődj, hogy mi lesz holnap, vagy később. Valahogy nem megy. Nem látod a holnapot, de nem is kell látnod. Ilyenkor csak elég belebújnod a pillanatba, és örülni annak, hogy átélheted, mert van, aki egy életen át sem kapja meg azokat a perceket, amik neked jutottak. Hogy miért? Mert elfogadja, hogy be kell érnie kevesebbel, aki pedig elfogadja, az nem is kaphat mást." Oravecz Mi, akik itt vagyunk, ezeket a szempontokat kellene szem előtt tartsuk. Ehhez képest az esetek nagy többségében mi történik? Megismerkedik két ember. Először csak leveleznek, esetleg fotót is cserélnek, majd jön a telefonos időszak, mikor is a hangszín, hangsúly, reakció idő, a válaszok milyensége (zárt, illetve a kifejtős válasz) kerül előtérbe. Már ezen a ponton figyelembe kellene venni a fenti idézetet. Ha ezen a rostán is pozitívan szerepelnek egymás "szemében", sor kerülhet a találkozásra. Itt a kisugárzás, az illat, a megjelenés van a középpontban, természetesen a verbális és non verbális kommunikációval egyetemben. Ha eljön a pillanat, amikor megszületik a közös akarat, jöhet a testek csatája, mely jól, illetve kevésbé jól is elsülhet. Itt jön el az a pont, amikor nem sikerül felismernie sokaknak, hogy lehetőségként ajándékot kaptak a sorstól, mellyel nem tudnak élni. Hogy ez tudatos e, vagy nem? Ezt mindenki döntse el maga.....