Bridget profilképe

A Férfi, aki Játszott

Bridget, 2014-10-19

A Férfi, aki Játszott, nagyon értette a módját. Mondhatnánk azt is, hogy csak a játékhoz értett igazán. Játéka nem az élet komorságát elűző vidám vargabetűkből állt, tudott "csak játszani" is, haszontalanul, igazán, szívből, szenvedéllyel. Pedig felnőtt volt, igazi Férfi, aki játszik. Persze játszani lehet egyedül, és lehet játszótársakkal, esetünkben nőkkel... és talált is magának néha társakat, közepes, jó, vagy kitűnő játékosokat, akik mind azt állították, hogy ők is szívesen játszanak. De aztán a közepesek kihullottak a rostán, a jók kifulladtak, kifogytak az ötletből, a kitűnők játszottak csak vele tovább... Élvezték is a játékot, de aztán mindről kiderült, hogy játékukat csak valami bevezetésnek, belépőnek szánják egy Komoly Beszélgetéshez vagy Meghittebb Játékokhoz. Olyankor a Játékos kiszállt, még annyit sem kiáltott figyelmeztetőleg, hogy "Nem ér a nevem, káposzta a fejem". Mert még a kitűnőek sem voltak megfelelő, Igazi Játszótárak számára, akinek a Világ csak a Játék nagyjából elviselhető körítéseként létezett. Az Ember, aki Játszott, így sokszor magára maradt, ideig-óráig, néha hosszabb időre is, de akkor sem fogyott el a játékos kedve, várta tovább a játszótársakat. Ez egy szomorú történet az Olvasónak, aki nem bírja, nem szereti az egyedül-séget. Neki azonban nincs miért szomorkodnia. Játszott, amikor csak lehetett, igazán, szívből, szenvedéllyel. Nagyon értett hozzá.

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Tren profilképe
5/10
Édeshármas Lénával - 2. rész Tren, 2026-10-15

A kanapéra feküdtél. Én a szádhoz mentem, és őrülten elkezdtél szopni. Eközben Léna feje már a combjaid között volt. Óvatosan, de mégis...

Elolvasom
Tren profilképe
5/10
Édeshármas Lénával - 1. rész Tren, 2026-10-15

Lénát egy társkeresőn ismertük meg. 24 éves volt, 154 cm, vékony, szőke. Már régóta beszéltél róla, hogy szeretnéd megélni a leszbi...

Elolvasom
Tren profilképe
6/10
Wellness hétvége Tren, 2026-10-12

A hétvégére sikerült elszabadulnunk egy wellness hotelbe. Már este érkezünk meg, szinte minden vendég már az étteremben ül és vacsorázik....

Elolvasom
Mara profilképe
6/10
Édes befejezés.... Mara, 2026-10-07

A kávéfőző halk duruzsolása törte meg a lakás csendjét, miközben a friss kávé illata keveredett a bőrünkön maradt tusfürdő aromájával....

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet