Csatlakozz!
Ki vagy?
Kit keresel?

Hűtlenség

A hűtlenség egy megbélyegző, csúnya szóként hat, ha elhangzik valaki szájából. Viszont a hűtlenkedésnek általában oka van. A kívülállóknak legtöbbször fogalma sincs róla, hogy mi vezet valakit a hűtlenség ösvényére, holott a hűtlenséget elkövető fél a legkevésbé hibás általában.

A hűtlenség kiváltó oka legtöbbször a kapcsolat monotonná, vagy a házastárs elviselhetetlenné válása. A szenvedő fél ilyenkor játszik el a gondolattal, hogy kicsit kiszakadjon ebből a kellemetlenné vált helyzetből, máshol keresni a számára hiányzó érzéseket, hogy pótolja azt, amit elveszettnek érez. Okolható emiatt a hűtlenné váló fél? Ebben az esetben semmiképp. A hűtlenséget nem a boldogság és a rendezett élet váltja ki, hanem épp ellenkezőleg, annak a hiánya.

Hűtlenség ide vagy oda, a viszony.hu egy felületet nyújt a monoton kapcsolatban hiányt érző félnek a boldogság megtalálására, pótlására.

Blog bejegyzések

A hazug vagy az őszinte szerető tesz boldogabbá?

Legyünk tapintatosak és nagyon kedvesek azzal, aki intim viszonyt folytat velünk. Ne triggereljük a gyenge pontjait, ne ecseteljük, mi mindent tervezünk, amiben ő soha nem vehet majd részt. A hazug vagy az őszinte szerető tesz boldogabbá? részletei...

tovább

A hűtlenség össz-családi feldolgozása? (Rooster)

Vajon a szüleinkkel szeretnénk megbeszélni, ha megcsalnak? Vagy, ha mi csalunk? Esetleg a gyerekeinkkel? A hűtlenség össz-családi feldolgozása? (Rooster) részletei...

tovább

Szakítani csak kegyetlenül, a visszatérés lehetősége nélkül?

A szeretővel való szakítás is legyen emberséges és ha egy mód van rá, ne utáltassuk meg magunkat az exünkkel. Szakítani csak kegyetlenül, a visszatérés lehetősége nélkül? részletei...

tovább

Miért bukik le olyan sok ember szeretőként?

Tavaly nyáron hatalmas botrány bontakozott ki az USA-ban, mikor egy koncerten az Astronomer cég vezérigazgatója és a személyzeti igazgató asszony a kamerák előtt buktak le, ahogy a férfi hátulról gyengéden átölelte a nőt… Mivel mindketten házasságban éltek, de persze nem egymással. Miért bukik le olyan sok ember szeretőként? részletei...

tovább

A tudott, de nem kibeszélt hűtlenség előnyei és hátrányai

Megspórolhatjuk életünk legkellemetlenebb beszélgetéseit, vitáit, veszekedéseit és a valószínű szakítást is. Vagy legalábbis sokáig elodázhatjuk az összeset. A tudott, de nem kibeszélt hűtlenség előnyei és hátrányai részletei...

tovább

A szerető csak szexel vagy szeretkezik?

Noha a két fogalmat sokszor használjuk szinonimaként, valójában nagyon különböző dolgokat jelentenek. És nem feltétlenül az számít, hogy a felek milyen hivatalos kapcsolati státuszban vannak egymással: egy házasságban is van olyan, hogy csak szexelünk, és alkalomadtán lehet szeretkezni úgy is, hogy előzetesen igazából nem köt össze bennünket semmi a másik emberrel. A szerető csak szexel vagy szeretkezik? részletei...

tovább

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet

Felhasználó csatolása:

Még nincs társkereső ezzel a Google azonosítóval. Ha már tag vagy, lépj be a Puncson regisztrált email-címeddel és jelszavaddal, hogy legközelebb már Google-lel is be tudj lépni:

Még nincs társkereső ezzel a Apple azonosítóval. Ha már tag vagy, lépj be a Puncson regisztrált email-címeddel és jelszavaddal, hogy legközelebb már Apple-lel is be tudj lépni:

Ha még nem vagy tag, kezdd el most, és találd meg a párod!