zabolátlan kéne élni megélni a pillanatokat felélni amit szabad és azt is amit nem hiszen mindent nekünk szánt az ég érezni hogy a remény mindig ott van velem és a szerelem simogató lágy öleléseit hiszen már csak az segít összerándulni a szenvedélytől a gyönyörtől és a kéjtől amikor elveszek és megtalálom magam mert minden újabb ölelés amiben elég a test és elhamvad a lélek egy-egy megtisztító újjászületés zabolátlan kéne hagyni a tombolásomat hogy széttépjelek ha akarom hogy üssön vagy simogasson karom ahogy a vágy diktálja ahogy a lélek és a test kívánja gyeplőt a lovak közé dobni magamat nem visszafogni hogy végre megvalósuljak végre magam felé is forduljak és lássam szemeimben arcodat fájdalmas-vágyak kéjes rándulásait a gyönyörbe hajszolt lélek könnyeit boldog mosolyt amit a kábulat a földöntúli boldogság fest rá és feledtetni ezer új élet sem tudná