Tamás profilképe

Vonatozás

Tamás, 2018-12-11

Elintézni való feladataim miatt egy reggel Budapestre indultam, vonattal. Előtte természetesen borotválkozás, zuhany, diszkrét illat. Farmer edzőcipővel, hosszú ujjú póló, bőrdzseki. Jól éreztem magam a bőrömben és ez látszott is rajtam. Alig voltak az első osztályú kocsiban, én mégis egy kedves, beszédes hölgy mellé ültem be az egyik fülkébe. Ő szólított meg, hogy hol is vagyunk. Mondtam neki eközben megkérdeztem, hogy beülhetek-e hozzá. Mosolyogva igent mondott, és közölte, hogy legalább nem lesz unalmas az utazás. Hát nem lett az, az biztos.... megkérdeztem, hogy hová tart. A lányához megy Pestre, majd onnan tovább egy tárgyalásra. Akkor néztem meg jobban. Csinos kiskosztümben egy szépséges töltött galamb ült velem szemben, magassarkú cipőben, ízléses sminkkel az arcán. Tetszett amit láttam. Dekoltázsát majdnem szét feszítették hatalmas keblei, valljuk be, megakadt rajtuk a szemem. Formás combjain felcsúszott a szoknya, de nem foglalkozott vele. Fekete bugyi vékonyka sziluettje villant ki a rejtekből.... Természetesen észrevette, hogy hol kalandozik a szemem és megkérdezte, hogy tetszik-e amit látok. Zavarba jöttem, de igent mondtam. A férfi, ha lát egy csinos nőt, megkívánja és elképzeli, hogy milyen lehet..... De hogy mindez valóra válhat... Intett, hogy üljek melléje. Odaültem és megcsókoltam. Barack ízű szájfénye volt, nyelve követelőzve "kardozott" a nyelvemmel. Gyorsan felizgultam, de ő is, ahogy a sóhajaiból kivettem. Megsimogattam a gyönyörű melleit, az egyiket óvatosan kiszabadítottam a börtönéből és bekaptam a bimbóját. Felnyögött és a kezemet a lágyékához húzta. Alányúltam a szoknyájának, félrehúztam a nedves bugyit és megsimogattam a rését. Kicsit ujjaztam, majd finoman dörzsölgetni kezdtem a csiklóját. Kéjesen nyögdécselt, ez zene volt a füleimnek. Aprókat sikkantva, vonagolva élvezett el. Még utána is lágyan simogattam, de eltolta a kezemet onnan. Közben kinéztem, de a folyosón semmi sem mozdult, szerencsére, mert akkor lebukunk. Ellentmondást nem tűrően húzta le a sliccemet, feltérdeltem az ülésre (így kiláttam mindkét oldalra) és a kezébe adtam duzzadó vesszőmet. Forró volt a keze, de hirtelen ráhajolt és még forróbb szájával bekapta. Jeleztem, hogy hamarosan kitörés lesz, de csak még szorosabban fogta a szájával, miközben nyelve gyors fickándozásba kezdett. Nem bírtam tovább....lüktetve élveztem tele a száját. Meglepetten éreztem, hogy az utolsó cseppig lenyeli. Remegtem a gyönyörtől... Kissé lecsillapodva rendeztük a ruházatunkat. - Két éve nem voltam férfivel! - súgta a fülembe. -Ílyen szépség mint te és nem? - kérdeztem meglepődve. Határozottan csóválta a fejét. Pár percig beszélgettünk, rágót vettünk be, de elkövettem azt a hibát, hogy megint megcsókoltam. Éreztem, hogy kicsi Tomi odalent megint tettre készen mocorog. Végigsimított rajta és közölte, hogy szeretne magában érezni. Felálltam, fogtam őt, széttártam a lábait és arcomat nedves puncijába temettem. Szájjal-nyelvvel kényeztettem, körbenyalogattam a csiklóját, ő pedig hálásan szorította a fejemet illatos combjaival. Alig pár perc után ismét remegni kezdett, meghallottam az apró sikolyait és ismét elélvezett. Kibontakoztam a remegő lábai szorításából és rutinszerűen kinéztem a folyosóra, de minden csendes volt. Kiszabadítottam cerkámat a nadrág rabságából és bugyiját félrehúzva belecsusszantam a mézes csuporba. Alig döftem néhányat, amikor már hallottam is a vonzó kis sikolyait, ami jelezte, hogy ismét az élvezet küszöbén áll. Erősebben döfködtem, minden döfésre megrándult a teste, szemeit csukva tartva kérte a csókot, amit azonnal teljesítettem. Simogattam duzzadó csiklóját, nyelveink őrült tempóban kergetőztek. Óriásit élvezett. Éreztem, hogy teljesen elázok odalent. Női spriccről már hallottam, de még nem volt benne részem. Most átéltem milyen is ez. Érezte, hogy erősen közeledek én is a csúcsponthoz. Határozottan kibújtatott magából és megfordulva felkínálta a gömbölyű fenekét. Hátulról csusszantam bele, el sem tudom mondani milyen csodás érzés volt. Az érzés és a látvány kettőse! Fenekével rászorított az ékességemre. Szinte kipumpálta belőle a nedvet. Óriásit élveztem. Csak lőttem-lőttem szinte fálájultan. Egy-két perc telt el így várakozva. Remegve dőltem a hátára, de a kapcsolatot ő szakította meg. Volt nála tisztítókendő, amivel rendbe szedtük magunkat. A táskájából előkapott egy tiszta bugyit és felvette. - Ennek már száraznak kell maradnia, mindjárt megérkezünk. - mondta és pajkosan rám nevetett. Cseréltünk telefonszámot, de sajnos többet nem találkoztunk. Bár azt mondta, hogy többször is szokott ezzel a vonattal Pestre utazni, de pár véletlenszerű alkalom után nem kerestem. Ennyi volt. Szép volt, de nem akart többet. Tudtam miért. Nem volt ilyen típus, de ezt nagyon akarta, és vonaton még sosem szexelt senkivel. Közölte, hogy ne vonjak le ebből semmilyen következtetést. Ő akkor és ott akarta és pont én voltam jelen. A Nyugati pályaudvaron udvariasan elköszöntünk egymástól. Még néztem, ahogy formás lábai elkopognak a kijáratig.

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Napsugár profilképe
8/10
Parti séta Napsugár, 2024-03-23

Szeretett a naplementében sétálni, kiélvezni minden pillanatát a búcsúzó esti napsugarak cirógatásának. Ma különösen vágyott a vízpartra,...

Elolvasom
wowwow profilképe
8/10
Gitáros csaj wowwow, 2024-03-14

Estere valami buli érdekelt így elkezdtem nézegetni a neten mik a lehetőségek. Kicsit keményebb zenék mozgattak volna meg. Így eléggé...

Elolvasom
Pepe profilképe
8/10
Kaland a medencénél Pepe, 2024-03-04

Előttem úszol egy medencében, lassan, élvetegen, fenekedet minden tempó után kacéran kiemeled a vízből annyira, hogy még Kelyhedet is...

Elolvasom
Red hot moon profilképe
9/10
Ez kell, erre vágyok... Red hot moon, 2024-02-12

Vágyom rá mindig. Talán az ösztön hajt, talán valami túlvilági erő. Kapolódási pont. Kapcsolódni a másik fél álmaihoz, érzéseihez. A Csók...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet