Bridget profilképe

Viszonyaink ilyenkor...

Bridget, 2014-12-15

Decemberben összekuszálódnak a viszonyaink. Mert karácsonyi és évzáró bulik vannak a munkahelyen, rosszabb esetben le kell zárni a költségvetési évet, szerződni, kötvállazni, könyvelővel tanácskozni, leszámlázni, befizetni, kifizetni, és akkor még ott a család, kitör az iskolai szünet, külföldi tanulmányaikat megszakítva hazajönnek a gyerekek, idegen kiejtésű unokák kerülnek elő Európa zugaiból, ajándékok, hal, karácsonyfa, pezsgő és bejgliügyek vannak, minden csupa nikkell:), függönyt mosni és nagytakarítani kell, enni kell, mosogatni kell,és akkor még nem beszéltünk sógorok és unokatestvérek, idős szülők és gyerekeink barátai oda-vissza látogatásairól. Ebbe a hónapba nehezen fér bele a "viszony", egy rövid randit, egy kávészünetet is szinte lehetetlen kiszorítani, ha idő volna is, akkor meg ürügy nincs a lelépésre, pedig most lenne rá a legnagyobb szükség, mert nem csak a monotónia, hanem a rángatóan változatos ünnepek és ünnepi hétköznapok is megkívánnák a kikapcsolódást. Ellenpontként itt vannak az egyedülállók, akik kissé túl hangosan magyarázzák a buszon az okosba fordulva, vagy a munkahelyi folyosón széles karmozdulatokkal, hogy mennyire örülnek, hogy kimaradnak ebből az egész cirkuszból... . Aztán sóhajtva érkeznek haza a vendégségből, az olaszosan nyüzsgő vagy fagyosan kimért rokonság pakkjait lehányják a kisasztalra, legfeljebb a csoki meg a kisüveges pezsgő kerül elő. Rengeteget alszanak és telefonálnak az üresjáratokban, egy hétig eszik majd a túlméretezett adag töltött káposztát, kocsonyát és zserbót a munkatársak hoznak kóstolóba. Az ünnepekben többször is kinyitják a 23-án este vagy hidegvérrel 24-én délután elküldött utolsó "Hiányzol" sms-t, amire hirtelenjében dacosan vidám választ pöttyintettek, naponta ötször ellenőrzik az e-mailt, de mindig csak reklámok, szenteste után még azok is gyérülnek majd. A december összerázza és kidobja titkos viszonyainkat, mintha minden ellenünk játszana. Mégis buzgón forog a kerék, a hónap közepén még képet mutatunk, ismerkedünk, levelezünk, reménykedünk, aztán már csak januári holtszezonról, ráérős találkákról álmodozunk, átvitt szabadnapok laza könnyelműségeiről, mert a jövő évi gubancokat gondos előretervezéssel, még idén kell megalapozni.

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Tren profilképe
3/10
Édeshármas Lénával - 2. rész Tren, 2026-10-15

A kanapéra feküdtél. Én a szádhoz mentem, és őrülten elkezdtél szopni. Eközben Léna feje már a combjaid között volt. Óvatosan, de mégis...

Elolvasom
Tren profilképe
4/10
Édeshármas Lénával - 1. rész Tren, 2026-10-15

Lénát egy társkeresőn ismertük meg. 24 éves volt, 154 cm, vékony, szőke. Már régóta beszéltél róla, hogy szeretnéd megélni a leszbi...

Elolvasom
Tren profilképe
6/10
Wellness hétvége Tren, 2026-10-12

A hétvégére sikerült elszabadulnunk egy wellness hotelbe. Már este érkezünk meg, szinte minden vendég már az étteremben ül és vacsorázik....

Elolvasom
Mara profilképe
6/10
Édes befejezés.... Mara, 2026-10-07

A kávéfőző halk duruzsolása törte meg a lakás csendjét, miközben a friss kávé illata keveredett a bőrünkön maradt tusfürdő aromájával....

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet