Itt ismerkedtünk össze, nem tűnt annyira komolynak a lehetőség, de vállaltam azt az utazást, hogy találkozzunk, hisz sosem lehet tudni... Kicsit akadozva haladtunk előre, volt, hogy napokra eltűnt. Nem igazán bíztam benne, hogy egyáltalán ott lesz... Egy megyeszékhely kávézója előtt beszéltük meg a találkozót. Február volt. Hideg, barátságtalan volt az idő. Fogalmam sem volt róla, hogy néz ki, csak annyit tudtam meg a külsejéről, hogy vörös... Ez az információ, mondjuk elég is volt az induláshoz.. Ez a szín a gyengém... :)) A megadott időpontban megálltam a kávézó előtt, s vártam. Nem volt nagy forgalom a kis mellékutcában. Úgy voltam vele, hogy 10 percnél nem várok többet. Kicsit előbb érkeztem, talán csak 2-3 perccel. Így maximum negyedórát szántam a várakozásra. Többször felkaptam a fejem, amikor belépett valaki a szűk utcába, de mindannyiszor csalódnom kellett. 7-8 perc után már legszívesebben indultam volna, de meghallottam egy kopogást. Ő volt.. A cipője kopogott, nem tudom, hogy a cipő volt-e különleges, vagy a ritmus, de nem lehetett másfelé nézni csak RÁ. Tudtam, hogy csak Ő lehet. Egy szép arcú, zavart mosolyú, jól öltözött nő lépett elém. Persze kamu néven mutatkozott be, Mirtill.. :)) De én is csak a keresztnevem árultam el. Egy órán keresztül fecsegtünk mindenről, s olyan gyorsan telt el az egy óra, hogy szinte erőszakot kellett vennünk magunkon, az indulásra. Egy vidéki kis kávézóban, hamar szemet szúr egy kicsit zavartan viselkedő pár, bizonyosan velünk is így volt, de hamar egymásba feledkeztünk. Nem tudtam elhinni, hogy egy ilyen NŐ-nek nem teljes az élete, s a kandi kamerát kerestem... Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy jó megjelenésű, rendezett egzisztenciával rendelkező mérnök vállalkozó pasi vagyok, de gyakran éreztem középkategóriában magam mellette... Mindamellett, hogy végig felnézett rám. Amit nem értek a mai napig... De az már nem az első találkozás témaköre.. :))