Nem tudsz eltagadni, árnyékként követelek megvert- megáldott képzeletemmel mely látja s őrzi a csodákat, lábad ívét , csípőd hajlatát, a vállad bódító illatát az ölednek s szép csókra nyíló szádat Mindig ,mindig téged várlak ! S éjszakáimon visszatérsz te vágyammá és kínommá felépítve S újra látlak ! Látom a csodákat zuhog az igézet, kitakart testtel vágyakozva,virrasztok érted felajzott idegekkel az érintésedre gondolok ujjaid finom szorítására s kemény markolására amitől lélegzetem is eláll Nincsen előled menedékem a hiányod átjár mint szél a fákat száz-éve, ötven éve vagy két napja már nem is tudom mióta várlak az ősanyag vagy bennem a paráznaság égető hiánya titok vagy kőteher kárhozat gondolsz- e rám ? akarsz-e ? megsemmisülsz-e majd velem ha lábaid között leszek ha ölellek lázas, vad lobogásban