Véletlenek pedig vannak 2
Belül fűtött az érzés amit éreztünk kívülről pedig fáztunk az izzadságtól és az lemenő nap melegének hiányától . Testünket össze érintetünk ,hogy minél jobban érezzük egymást , csípőink ritmikus mozgásával élveztük egymást .Meleg puncijából az ágyékomra fojt nedve hallottam sóhajait azt akartam soha ne legyen vége de már nem bírtuk sokáig .Lábait levéve a hátamról az enyém mellé rakta és lovagló mozgásba kezdet össze össze szorítva punciját . Fenekét szorosan markolva hajába túrva felvettem vele a ritmust . Jól esett hallani a gyorsuló mozgásunk közben fellépő csattogó hangot érezni, ahogy popsija a nekem ütődik .Teste megremegett légzése egyenetlen lett és velem is ez történt . Mintha minden energiám egy helyre szált volna látásom elhomályosult . Kitti pedig még jobban összeszorítva punciját felvette a ritmust .Ez nem bírtam már és kiengedtem mindent mint egy vulkán ami kitört . Kitti testét forróság öntötte el majd megremegett és éreztem eljutott ő is abba az állapotba amit szavakkal nehéz leírni .Csak ültünk ott összefonódva .Éreztem ,hogy remeg de ez már a hideg miatt volt .Felöltöztünk és meg beszéltünk ezt folytatjuk még . Egy utolsó csók és néztem ,ahogy elmegy ő pedig sűrűn vissza nézet . Fáradtan feküdtem le és az ablakon át a csillagokat nézve arra gondoltam ilyen véletlen nem létezik.Pedig Igen és lehunytam a szemem .
Csatlakozz!
Titkos történetek:
A hétvégére sikerült elszabadulnunk egy wellness hotelbe. Már este érkezünk meg, szinte minden vendég már az étteremben ül és vacsorázik....
ElolvasomA kávéfőző halk duruzsolása törte meg a lakás csendjét, miközben a friss kávé illata keveredett a bőrünkön maradt tusfürdő aromájával....
ElolvasomLassan kicsúsztam Márk karjai közül,és a fürdőbe mentem. Megnyitottam a zuhanyt, majd beléptem a kabinba. Élveztem a forró vízsugarakat,...
ElolvasomA megszokott kis titkos kuckónk felé hajtottam. A bensőm egyre jobban remeget, amíg parkolóhelyet kerestem. – Hol vagy? – olvastam a...
ElolvasomEbben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.