Így karácsony környékén kicsit lelassulnak a dolgaink, jobb esetben van lehetőségünk befelé is fordulni, értékelni, emlékezni.... Ilyenkor mindig kilátogatok a temetőbe a Dédikémhez, gyertyát gyújtok, és pár percre megosztom vele a karácsonyomat. Nagyon szerettem őt, bölcs asszony volt...élete végén, mielőtt végleg elaludt volna 90 évesen, sok időt töltöttem vele.. Utolsó napjaiban is teljes szellemi frissességnek örvendett, sok minden mellett egyszer mesélt a szerelemről is... ami a legfurcsább, ugyanazzal a fiatalos hévvel és szavakkal tette, mintha épp most történt volna vele. Volt egy mondata, amire pontosan már nem emlékszem, de valami hasonló: "Akárhány éves is az ember teste, akármennyire meggyötörte az élet, bármennyi ránc van rajta, a szerelemre ugyanúgy gondol, mint húsz éves korában..mert belül ugyanaz a kislány maradt!" Olvastam nemrégiben egy könyvet egy neves pszichológustól. Az egyik kutatásuk tárgya az volt, hogy híres, idős embereket kérdeztek meg, mire vágynak a legjobban életük alkonyán. És legtöbbjük tudod mit válaszolt? A szerelemre!! Ha ezen a helyen, keresgetve a szeretőnket, akárcsak egyszer is kapunk vágyat, izgalmat és szenvedélyt, már közelebb kerültünk a szerelemhez, sokkal inkább lehetőséget kapva, mint oly sokan mások, akik végleg lemondtak róla....még ha ez csak egy picit hasonlít a szerelemhez, már akkor is megérte!