Ani123 profilképe

Tüzes viszony

Ani123, 2017-10-01

Már úgy két hónapja tartott a viszonyunk.Eme rövid idő alatt már egész sokminden történt köztünk.Érzéki beszélgetésekkel ingereltünk egymás vágyait,beszélgettünk családi dolgainkról,gyermekkorunk szépségeiről,csínyeiről,és persze a nehezebb pillanatokról is. És persze voltak vitáink is,sértődésekkel. Mondhatni elég tüzes volt ez a kapcsolat. Függetlenül attól,hogy mindketten tudtuk csak szexualitásról szól a dolog,volt hogy a "megszerettelek" szó is elhangzott köztünk. És persze az együttlétek.... Az első,mikor még csak felfedeztük egymást...aztán fokozatosan kezdtünk egymásra hangolódni. Mai napig is bennem ég az az emlék,mikor először láthattam én vendégül (általában nála találkoztunk,leszámítva egyszer a lépcsőházat),akkor már két hete nem láttuk egymást,és mondhatni már a vágyaink a csúcson voltak. Én az ajtóban vártam,belépett az ajtón,hátrafordult,és kulcsra zárta az ajtót. Megcsókolt vadul,keze már a testemet járta be,és azonnal a bugyimban landolt. Majd hirtelen megfordított,az asztalnak döntött és már rántotta is rólam le a nadrágot és a csipkés alsóneműt. Lábam köze már a csókjaitól vérrel telt meg és bizsergett,nedvesség töltötte el. Majd egy mozdulattal lehúzta a sliccét és már bennem is volt. Imádtam érezni vérrel telt vastag férfiasságát,ami ki be járt bennem,miközben kezével a csiklómat izgatta. Aztán egy pillanat alatt végem volt,két perc alatt a mennyekbe röpített,majd pedig pár tolást követöen ő is a gyönyörtől remegett. Majd magához húzott és forrón megcsókolt.

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Tren profilképe
7/10
Wellness hétvége Tren, 2026-10-12

A hétvégére sikerült elszabadulnunk egy wellness hotelbe. Már este érkezünk meg, szinte minden vendég már az étteremben ül és vacsorázik....

Elolvasom
Mara profilképe
6/10
Édes befejezés.... Mara, 2026-10-07

A kávéfőző halk duruzsolása törte meg a lakás csendjét, miközben a friss kávé illata keveredett a bőrünkön maradt tusfürdő aromájával....

Elolvasom
Mara profilképe
7/10
Édes folytatás.... Mara, 2026-10-06

Lassan kicsúsztam Márk karjai közül,és a fürdőbe mentem. Megnyitottam a zuhanyt, majd beléptem a kabinba. Élveztem a forró vízsugarakat,...

Elolvasom
Mara profilképe
8/10
Édes légyott.... Mara, 2026-09-30

A megszokott kis titkos kuckónk felé hajtottam. A bensőm egyre jobban remeget, amíg parkolóhelyet kerestem. – Hol vagy? – olvastam a...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet