Mindig is nyitottan fordultam új, az ismeretlen felé. Gyerekkoromban a környezetem keltette fel az érdeklődésem, fiatalon a tudományágak, picit érettebben pedig a másik nem. Huszonévesen én is voltam hősszerelmes, de hamar rájöttem arra, senkire nem tudom ráerőltetni magam, vagy kivetíteni rá/bele a vágyaim. Mire felnőtté váltam rájöttem, az egész életet, persze benne saját magammal, nem szabad komolyan vennem. Élvezni kell a pillanatot, a mindennapokat, nem görcsölni, ráfeszülni dolgokra, legyen az bármilyen nemű ember a környezetemben, ha görcsölök, erőlködöm, keresnek más, kellemesebb társaságot. Igen rövid idő alatt úgy tűnik, sokan túl nagy feneket kerítenek ennek a felületnek. S ahogy mások sem szerettek, ha görcsösen tapadtam rájuk húszévesen, ezt már én sem szeretem. Sajnos vagyok annyira egyenes, hogy ezt meg is mondjam :) Relax és peace :D