Valamikor egy élénk kép volt, élesen kirajzolódtak a vonalak, ha alaposabban megnézte az ember le sem véve róla a szemét, olyan volt mintha most lenne. A kép,ami elevenen tűköz akár egy tiszta patak vize mi fölé magasodik, de itt rögzült a látvány és egyre többet ütötte fel fejét az elmében. Színe szívet melengető ,nyugtató sok rejtelemmel teli szövevényes ösvényei elvesztek egy idő után, de ami a szemnek láthatatlan nem is igazán lényeges. Az idő vaskereke pedig meg nem állt, s ha nem a képen akadt meg a tekintet akkor mások dolgok lettek előtérbe helyezve. Kopott a kép, kopott a lét lopva tekintesz a tűkőrbe mikor elevenen állsz magaddal szemben, hol van az a tiszta látvány, az a derű a szemedből ami egykoron olyan nagyon csillogott? ….hiányzik valami ami volt, de megmásíthatatlanul azzá lett amivé hagytad lenni, hiába tekintesz körbe bűnbakot keresni, nagyon jól kellene tudnod Te mit rontottál el. Te sem vagy hibátlan…ez a legfájóbb talán.. megtámasztod magad a csap szélén, mint örvény ragad magával a múlt egy pillanat alatt…. Önvádaskodásnak helye nincs, ne sajnáld magad csak azt fogadd el ami lettél,és élj a lehetőségeiddel már.. Hangon csendülnek a múltból , düh szeretet öröm és bánat szinte egymásnak adva a kilincset gondolatod útjain. Mit tettem? Uralkodik el az érzés testeden ,mintha nagy ijedség járná át …Hagytad mindezt, bután oktalan mintha észre sem akarnád venni… Némán vágysz,magadba legbelül ahol a ki nem mondott szavak kergetik egymást szüntelen, mert szabadulni szeretnének végre, kimondottá válni. Éled az életed, rutinszerűen teszed a dolgod elégedetten süppedve esténként a kényelmes megszokott helyedre, nyugtázva ma sem volt hiába a nap, ami holnap újra felkel. De az idő vaskereke türelmesen ketyeg tovább…Hol vagy Te? Zakatol a kérdés tudatodban ..Hol?Merre tartasz? A hibák élesednek mik benned lakoznak, s kicsinnyé válnak a Téged ért sérelmeid…nem is hatnak annyira drasztikusan tetteid után. Lassan vánszorogsz ki a fürdőből, magad után lekapcsolva a villanyt, halk nesszel lépdelsz a parkettán.. érzed ahogy a „földön ülve” megfájdultak a végtagjaid,és most a lendülettől újra vér tódul testeden át…A képet veszed kezedbe mielőtt elroskadnál a kanapéra, kezed meg remeg , szemeid könnyekkel telnek. Tudatosodva egy pillanat alatt láttad meg a való pillanatot, ami eddig is ott volt előtted csak nem akartad tudomásul venni , hiszen egyszerűbb elsuhanni minden nap magad elől. „Megálljban”, hangosan ver a szíved szinte hallod dübörgését …tekinteted a képet nézi amit már nagyon jól ismersz, hiszen ha becsukod a szemeid is látod ha látni akarod…ujjaid gyengéden érintik a megkopott képet: nem is olyan régen volt mindez! Becsukod a szemed érezni véled annak a májusnak a friss illatát.,hallod a madarak csiripelését a bogarak döngicsélését mert tudatodba vésődött…nem akarod kinyitni a szemed, hagyod magad hagy repítsen az érzésed el,messze.. hagyod veszi a jelen pillanatát, önfeledten akarsz és tudsz is most koncentrálni arra ami annyira szép volt. A képen a fák már friss zöldbe pompáznak, lábad alatt az erdő rejtett hangja szabadul fel, amit csak idegen okozhat ha betéved,lépteidnek hangja van, nevetsz ahogy a tisztásra érsz rendezetlenül a maga szépségében burjánzik a természet, szívet melengető, bőrödön érzed a nap melegét. Tüdőd teljesen teleszívód a friss levegővel, minden burjánzik körülötted .Lábujjaid a fűszálak csiklandozzák puhán. Teljesen önfeledt vagy szabad fiatal és erős. Hanyatt veted magad a fűbe, karjaid lazán pihennek kiterülve melletted a felhőket csodálod , kékségében formázódó véletlen fehér egyedi vonalakat besatírozva itt ott…. kényelmes ágyad a tisztás tested alá teremtődött mikor füled megüti a barátod hangja ami mögötted nem olyan távolról szakítja meg ábrándozásod. Nyomba hasra veted magad arcodon boldog mosoly szalad füledig, kézfejed állad alatt amikor hirtelen egy apró hang kattan el ,és örökíti meg ezt a pillanatot. Mint egy vákuum, szakad meg a napfény érzése,von gyorsan vissza a jelenbe…a télbe a kanapéra, a rendezett ruhádra az megszokott felépített életedbe. Szíved kalapál, a hűvös ellenére még mindig érezni véled a tavasz melegét bőrödön…érzed arcod kipirult, megteltél energiával ezen az úton, ahol magad lehettél, Te csakis Te egyedül . Rájössz hogy ez senki máson nem múlik, csak rajtad. Visszateszed a helyére a képet, de tekintetedben ott csillog a remény, az akarás!