Dög profilképe

Tökéletes szerető VIII.

Dög, 2018-12-14

A kellemes együttlét és falatozás után sétára indultak a tó parthoz, a férfi elkalauzolta a nőt, megmutatta hová szeretné vinni vacsorázni, ő már járt itt, ezért otthonosan mozgott. Kellemes langyos szél fújdogált, egy stégen állva, szorosan egymáshoz bújva ölelkeztek, igazi regénybe illő romantikus pillanat volt, élvezték, hogy csak a szél, a víz és a sirályok morajának dallama veszi körbe őket, most nincs időkorlát, csak egymásnak vannak. Úgy tervezték a közelben lévő fürdőbe mennek mártózni, nem az ágyban akarták tölteni minden egymásra szánt idejüket, kicsit mindenbe bele akartak kostolni amibe lehet. Visszasétáltak a lakáshoz, átöltöztek majd útnak indultak. Kellemes meleg vizes medencék vártak rájuk, jó volt beléjük mártózni, összefonódni a vízben, simogatni, masszírozni egymás testét, nem igazán zavartatták magukat, hogy nincsenek egyedül, a finom puszik ugyan úgy cirógatták bőrüket mint otthon. Figyelgették az embereket maguk körül, de nem sok olyan pár volt körülöttük akikről sugárzott volna az a vágy amit ők egymás iránt éreztek. Férfiak és nők közönyösen áztatták magukat a vízben, mindenféle vibrálás nélkül. Érdekes látványt nyújtott, tudván bennük milyen vágyak tombolnak épen, hogy mint egymás szeretői vannak jelen egy helyen ahol többnyire legális párok töltik idejüket, vajon lehettek még rajtuk kívül is tévúton járók?........s bár mosolyogtak ezen a gondolaton, a nő érezte ez nem mindennapi helyzet számára, és nem úgy érezte magát a férfivel, mint egy szimpla szerető. Olyan érzéki figyelemmel vette körbe, amilyennel egy férfi a párját tudja kényeztetni akit szeret. A nő számára is pont olyan természetes volt a férfivel lenni mint ha már összeszokott pár lennének, és ez nagyon jó érzés volt. Minden medencét kipróbáltak, mindenhol összetapadva élvezték a meleg vizet, de amint olyan helyzetbe kerültek, ahol nem vették körbe őket mások, tisztes távolságon belül, a szorosabbnál is szorosabbra fűzték testüket, a puszik nem simogatósak, hanem érzékien vágykeltőek lettek. A férfi lélegzete gyorsult, a nőébe apró halk nyögések keveredtek mikor a férfi keze fenekét markolta miközben ölét a nőéhez préselte. A nő remélte, hogy az ujjak betévednek a combjai közé, szinte remegve várta, de a férfi bármennyire is kívánta nem tette meg, ezzel viszont a nőt csak még inkább tűzbe hozta. Amikor csak tehette érintette a férfit, mint kígyó tekeredett rá, ahogy rabul ejti áldozatát, érzéki érintések és csókok csatározásába kezdtek. A kielégítetlen vágy egyre csak fokozódott bennük, édes és kínzó volt egyszerre, majd úgy határoztak haza mennek és ott folytatják tovább napjukat. Az öltözőben ki ki rápillantott a telefonjára, mondván történt-e bármi a nagyvilágban az idő alatt míg kizárták onnan magukat. A nő több üzenetet, hívást kapott telefonjára, ahogy olvasni kezdte a szíve majd megállt és csak arra tudott gondolni, még nincs 5 órája, hogy ott hagyta az életét, már is felborult a világ béke. Lázas telefonálgatásba kezdett, hogy megoldja a problémát de nem volt olyan könnyű, mint ahogy az ember a mai világban ezt gondolná. Közben visszaértek a lakásba, a férfi próbált nyugalmat erőltetni magára, látta, hogy kedvese nem pánikól csak megoldást keres, ő ebben nem tudott segítségére lenni, így jobbnak látta hagyni tegye amit jónak lát. Olykor megsimogatta, jelezte itt van ha szüksége lenne a nőnek rá, a nő pedig a bajban is hálás volt neki, hogy ő a férfi is nyugodtan kezelte a helyzetet. Végül sikerült elérni telefonon mindenkit aki az ügy megoldásában segíteni tudott, de nem volt mit tenni, vissza kellett menni az autóért és elvinni onnan ahol parkolt. Mindez olyan 5 óra magasságában történt, mikor a nő odahajolt az ágyon fekvő kedveséhez és halkan a fülébe súgta fájó hangon: - szívem, mennünk kell ne haragudj! - És mit csináljunk, visszajöjjünk, vagy keressünk ott egy szállást? - hiszen haza nem mehettek, oda vissza autókázni 2-2 órát az éjjel, ráadásul úgy festett az ég is leszakadni készül, teljesen haszontalan lett volna. A férfi tudott a közelben egy panziót, a nő azonnal kikereste telefonján és már tárcsázta is a számot. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy volt még egy üres szobájuk, és az étterem 24 órás nyitva tartással üzemelt, így gyorsan foglalt egy szobát és némi nyugalmat erőltetve magára, picit szomorúan de nem elkeseredve pakolászni kezdték a pár órája kipakolt cuccaikat. Mire a kocsihoz értek egy igazi viharos útnak néztek elébe. Bepakolták a poggyászokat, nagy levegőt vettek és elindultak. Nem örültek, hogy belerondítottak az estéjükbe, de sokkal fontosabb volt, hogy együtt lehettek, sem mint hogy ép hol vannak. Lecsillapodtak gyorsan a kedélyek és újra boldogság vette körül őket, erre koncentráltak, fesztelenül haladtak a sötét, viharos utukon. Menet közben már jót nevettek az egészen, örültek, hogy gond nélkül megoldották a kialakult káoszt, hogy csak a székhelyüket kellett áttenni hamarabb mint gondolták és hogy igazából semmi olyan nem történt ami befolyásolhatná örömüket. Mire visszaértek reggeli kiinduló pontjukhoz, a nő gyorsan beült kocsijába és a férfit követve a panzióhoz mentek. Leparkoltak, beköltöztek immár aznap másodszor a kis szerelmi fészkükbe, erre koccintottak is egyet a nő kedvenc italával, bár nem olyan romantikus környezetben ahogy szerette volna, ugyan akkor rájuk fért egy korty erre a nagy sietségre, csak úgy lazító képen. Már nagyon éhesek voltak mindketten, türelmetlenül de boldogan várták a rendelt ételeiket egymás kezét szorongatva. Nevettek utólag az egészen, ami történt velük, túl szép lett volna ha semmi sem történik, és minden flottul megy ahogy azt eltervezték de végül is minden tökéletes volt csak nem úgy alakult ahogy eltervezték. A vacsora végeztével, kissé kimerülten, jóllakottan és boldogan nyúltak el az ágyon. Későre járt, elfáradtak testileg, mentálisan egyaránt, az érzékiséghez viszont egyikük sem volt elég fáradt. Szerelmeskedtek egyet, amiben mindenből egy pici volt az aznapi történtekből, nem eget rengető, nem is túl érzéki, inkább egy összegabalyodós, egyre jobban szeretlek-s, kényeztetős, birtoklós szex volt és a nap befejezése képen csendben elszenderedtek egymás mellett, testüket szorosan a másikhoz érintve. A nő nem túl jó alvó, idegen helyen még inkább érvényes ez az állapot, így sokáig ébren pihent a férfi mellett, már hajnalodott mikorra végleg kimerült és kis időre elszenderedett végre. Amint a férfi megmozdult azonnal nyíltak szemei, ajkai mosolyra húzódva köszöntötték és ölelkezve bújtak össze ismét. A nő nagyon álmos volt, jól esett a meleg, erős férfi karokban csukott szemmel pihenni. Popsiját a férfi ágyékához tolta és érezte, annak meredező vágyát rögtön, tudta itt már nem lesz pihengetés, de nem zavarta. Abban a pillanatban ahogy a férfi keze elindult csípőjén, felsóhajtott, teste rögtön lüktetni kezdett, érezni akarta magában a férfit. A combok nyíltak, a kéz közéjük siklott, érezte kész van minden a befogadásra, nem is tétlenkedett egy pillanatra sem, azonnal utat tört magának és a sóhajok hamar nyögésekké változtak, de csak ízelítőt adtak mert a férfi vágyott nyalni azt az édes kis pinát, amit imádott kényeztetni, kielégíteni. A nő combjai közé fészkelte magát, forró leheletével hevítette, nyelvének finom érintésével forrósította, és ahogy előző délután egész szájával rátapadt, úgy téve most is addig szopogatta, nyalogatta kedvese lüktető csiklóját amíg sikolyától megremegtek a falak, s talán így reggel 6-kor a szomszéd faházban is ébresztőt tartott a beteljesülésének hangjával. Egy ekkora erejű orgazmus után nehéz újra visszaérkezni a Földre, s mikor ez megtörténik jöhet a folytatás. A nő következett, kedvesét harcra akarta fogni, már ismerte érzékeny pontjait, bevetette hát érzéki pici száját és kőkeményre szopta a férfi gyönyörű, méretes farkát, nem titkolt szándékkal, hiszen imádja ahogy magában érezheti, ahogy szűk kis pinájába beledagad, érzi minden centijét, ahogy végig szántja hüvelyfalát, majd keményen hozzá dörzsölődve egészen a méhéig hatolva karcolja bele nevét. Az érzés ilyenkor megrekeszt benne minden szót, csak hangját kiengedve tudja a férfi tudtára adni gyönyörét és nem fukarkodik vele sosem. Ezen a reggelen sem fogták vissza vágyaikat, és ez volt kapcsolatuk első reggele mikor egymás karjaiban ébredhettek, amit szexel ünnepelhettek meg, majd biztos ami biztos még egy szexel. Utána jöhetett a reggeli édes kettesben, egy óriási melegszendviccsel birkóztak fülig érő mosollyal arcukon, és egy felszínre törni készülő érzéssel a szívükben.

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Fiamma profilképe
0/10
Gyümikenyér Fiamma, 2024-04-19

Hiányzol! Rólad álmodtam az éjjel. Álmomban nem maradt el a pénteki találkozónk. Egyedül vártál rám az utcában. Amint megérkeztem,...

Elolvasom
wowwow profilképe
8/10
Edző terem wowwow, 2024-04-16

Nem voltam soha se egy nagy edzoterembe jaro. Telen hidegben valo futast viszont nem szerettem soha. Igy edzoterembe mentem. Sokkal...

Elolvasom
Napsugár profilképe
8/10
Parti séta Napsugár, 2024-03-23

Szeretett a naplementében sétálni, kiélvezni minden pillanatát a búcsúzó esti napsugarak cirógatásának. Ma különösen vágyott a vízpartra,...

Elolvasom
wowwow profilképe
8/10
Gitáros csaj wowwow, 2024-03-14

Estere valami buli érdekelt így elkezdtem nézegetni a neten mik a lehetőségek. Kicsit keményebb zenék mozgattak volna meg. Így eléggé...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet