Kip profilképe

Távolság

Kip, 2015-01-05

Írásom tárgya egy olyan téma, amely szerintem sokunkat érint.... Nem a tutit akarom megírni, az egészet gondolatébresztőnek szánom. :) Én a regisztrációm óta nap mint nap szembesülök vele. Főleg, hogy ebből a szempontból halmozottan hátrányos vagyok, hiszen az ország egyik szélén élek. Innen az összes nagyobb város messze van, márpedig a legtöbb nő itt budapesti, debreceni, miskolci, szegedi, győri stb. A saját városomból és környékéről nagyon kevesen regisztráltak ide, ezért a kis számok törvénye alapján velük kapcsolatot kialakítani szinte lehetetlen. Ezért próbálkozik az ember távolabb élőkkel ismerkedni. Igen ám, de ez nem olyan egyszerű. Ha írok valakinek és valamiért fel tudtam kelteni az érdeklődését, netalántán válaszol is a levelemre, a legtöbben egyből azzal utasítanak el, hogy messze lakom. Még arra is volt példa, hogy egy tőlem 50 km-re élő nő utasított el a távolságra hivatkozva… Mi a gondjuk a nőknek a távolsággal? (Pedig nagy valószínűséggel a férfi utazik, nem a nő) Ennek az okát nem boncolgatnám, mert biztos mindenki tudna választ adni erre a kérdésre…Sok oka lehet. Mindenkinek más. Én is elismerem ezek egy részét. Például aki napi szintű találkozásokban gondolkodik, annak ez tényleg megoldhatatlan. Egyértelmű az is, hogy egy férjes asszony, többgyerekes családanya nem tud csak úgy hosszabb időre eltűnni otthonról. Azt is elfogadom, hogy 300-400 km is szinte leküzdhetetlen akadály. Én sem vállalnám fel ezt a távolságot (bár biztos van olyan nő, akiért az ember mindent megtenne…). Azonban vannak olyan élethelyzetek, amikor elvileg megoldható lenne az utazás, a nők nagy része mégsem vállalja be... Akkor mi az a távolság, ami áthidalható? Nekem pl. a hatósugaram 200 km. Gyakorlatilag Budapest. Volt is már két kapcsolatom budapesti hölgyekkel. Az egyikhez én utaztam fel, a másik meg hozzám jött le. Az utóbbi azt mondta, neki nem gond 200 km-t levezetni autópályán. Egy érzéki éjszaka, hétvége megér neki ennyit. Én is szeretek kimozdulni otthonról. Egy átdolgozott hét után nekem öröm egy kis időre otthagyni a megszokottat. Az utam a Balaton és a Velencei-tó mellett vezet…gyönyörűek télen-nyáron, ősszel-tavasszal. És nem csak a látvány tölt el örömmel, hanem a tudat is, hogy olyan valakihez megyek, akivel érzéki, szenvedélyes órákat, napot, éjszakát, hétvégét tölthetek el…végig mosolygok útközben. Mint a tejbe tök… Szóval hölgyeim, nem kell annyira görcsölni és megijedni ettől a távolság dologtól…fogjátok fel kirándulásnak, ráadásul csodálatos élményekért teszitek meg a távolságot, ha mégis ti utaztok… de nem győzöm hangsúlyozni, legtöbbször a férfi utazik… És nyaralót sem a saját városában vesz az ember. :) Oda szívesen leutaztok bármikor? Akkor nem gond a távolság? :) Ha már alulról szagoljuk az ibolyát, úgysem lesznek élményeink, akkor már nem utazunk sehova. Használjuk ki, használjátok ki az időt, az időtöket, éljetek, menjetek…lehet, hogy életetek legjobb pasija tőletek 100-200 km-re vár titeket…és ti elszalasztjátok, elutasítjátok, sokszor csak a megszokott kényelem miatt… Öreg hiba…

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Freeeman33 profilképe
6/10
Pötymögölès Freeeman33, 2026-08-05

Megvan a varázsa az első szex élményének is. Felfokozott izgalom, vágyakozás, kíváncsiság. És persze mindig a legjobbra a tökéletes...

Elolvasom
IfjúSzőke profilképe
5/10
Felborult élet: kiváncsiság IfjúSzőke, 2026-07-22

Egy kíváncsiság, ami túlment sok határon, de mindannyian élvezzük. 1.rész (igaz történet) Mindig is kíváncsi voltam. Milyen lenne ez...

Elolvasom
OXOX profilképe
6/10
Anna s az évforduló OXOX, 2026-07-15

Már egy éve összejártunk Beleszerettem de úgy igazából Égett a testem mindenem mikor vele voltam ez nem csak pillangók a pocakomban...

Elolvasom
OXOX profilképe
6/10
Anna és a kv OXOX, 2026-07-10

Sétálgattam az üzletben hogy mit is kell még vennem Egyszer csak egy hang Szia Zoli Odanézek Anna volt aki 5 éve nyugdíjba ment s...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet