Van valami izgató bujaság a személyiségében… ahogy elmosolyodik, a hajával babrál, a sáljába kacag. Ül veled szemben, csacsog, közben a szemével dajkál. Már régóta érzed, hogy legszívesebben felemelnéd, egy ágyra fektetnéd… és nem, még nem húznád félre a bugyiját! Ekkor valami átkattanna benned, és azt szeretnéd, hogy a csilingelő hangján nyüszítsen, valami egészen elváltozott hangon könyörögjön, hogy végre hatolj belé. Az Istenek erejét érzed tombolni az ereidben. Vársz. Tudod, hogy el fog jönni ez a pillanat, és nem fog tudni megállítani… és ezt ő is érzi. Pontosan érzi. Olyan vagy, mint egy rosszul domesztikált vadállat: egy árnyalatnyi félsz színesíti az érzelmi palettáját, mert tudja, hogy bármelyik pillanatban ráugorhatsz, de még nem teszed. És ezt rettentően élvezi… Pont ez az, amiért most itt ül veled szemben, csacsog és a szemével dajkál.