Amatrix profilképe

Szösszenetek.... 1

Amatrix, 2016-04-18

Első rész. A Nő kilépett a lépcsőházból, az úttesten körül sem nézett, úgy rohant át. Gyorsan beült a kocsijába, kezét a kormányra tette, fejét hátrahajtva, szemét behunyva motyogta magában: -Mit tettem!?- majd elmosolyodott Hirtelen eszébe jutott a pár órája történt jelenet, amikor megérintette magát a Férfi előtt. Ilyet sosem mert megtenni senki előtt. Ez volt a harmadik **musa ezen a délelőttön. A Férfi jóval fiatalabb nála, de jóképű, izmos pasi. A Nő tudta, hogy hazudik neki, de most erre volt szüksége. Arra volt szüksége, hogy elcsábítsák, hogy szépeket mondjanak neki. Hogy újból érezze a nőiességét, hogy letépjék róla a ruhát. Megint elmosolyodott. Nem felejtette el kidobni a széttépett, tegnap vásárolt szűk szoknyát és fehér blúzt. Ez volt a Férfi kérése, hogy ebben jöjjön el hozzá. Már egyszer találkoztak, akkor csak egy pár szót váltottak egymással, de ez elég volt a Nőnek ahhoz, hogy akarja a férfit. Kapcsolatuk csak a szexről szólt. A Nő tudta, hogy a férfinek csak a teste kell, ezért kedveskedik neki, ezért hízeleg neki. De belement a játékba. 20 évi házasság, és az utolsó 5 év unalma után kellett neki ez az érzés. Ezzel nyugtatta magát, de ott bent, a lelke mélyén benne volt a vád: -Mit tettem!?

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Tren profilképe
10/10
Édeshármas Lénával - 2. rész Tren, 2026-10-15

A kanapéra feküdtél. Én a szádhoz mentem, és őrülten elkezdtél szopni. Eközben Léna feje már a combjaid között volt. Óvatosan, de mégis...

Elolvasom
Tren profilképe
10/10
Édeshármas Lénával - 1. rész Tren, 2026-10-15

Lénát egy társkeresőn ismertük meg. 24 éves volt, 154 cm, vékony, szőke. Már régóta beszéltél róla, hogy szeretnéd megélni a leszbi...

Elolvasom
Tren profilképe
7/10
Wellness hétvége Tren, 2026-10-12

A hétvégére sikerült elszabadulnunk egy wellness hotelbe. Már este érkezünk meg, szinte minden vendég már az étteremben ül és vacsorázik....

Elolvasom
Mara profilképe
6/10
Édes befejezés.... Mara, 2026-10-07

A kávéfőző halk duruzsolása törte meg a lakás csendjét, miközben a friss kávé illata keveredett a bőrünkön maradt tusfürdő aromájával....

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet