Langyos párában káprázik az este. A város fényei itt-ott szűrődnek csak be a kanálisba, ahol a gondolánk siklik. Szokatlanul csendes Velence, a mindig nyüzsgő forgatag visszahúzódott az eső elől, ami éppen akkor állt el, mikor kiléptünk a szállodánkból. Lassan halad velünk a gondola, elnyúlva fekszünk benne, egymás mellett. Ha tehetnéd, kinyújtanád a kezed, hogy ujjbegyeddel megérintsd a víz felszínét. Egy ablak alá érve halljuk, ahogy halk zongorakíséret mellett gyönyörű szoprán hang énekel egy Bellini áriát. Lebegünk a hangokkal, konok vágytól vagy akarástól mentesen.