Ne ijedjetek meg, nem akarok vulgáris lenni (please do not censor me!), csak hát - a nicknevemre rímelve - a Tankcsapda frenetikus örökzöldje jutott eszembe magamról - egy morcosabb pillanatomban...(Na, most aztán elüldöztem a Zoltán Erika-rajongó potenciális partnerjelölteket…) Az a nagy bajom, hogy egyszerűen nem sikerül összepasszintani a saját elvárásaimat, vágyaimat az itt jelenlévő hölgyekével. Nagy dolog, mondhatjátok, mert ez biztos általános probléma, de én most képletesen kardot ragadtam, és fellázadtam, a puffogáshoz való jog benne van az Alkotmányban is. Szóval: amit én szeretnék (hosszú távú, de laza kapcsolat egy hozzám hasonlóan házas hölgyeménnyel), azt pont azok nem szeretnék, akik ellenkező neműek, és ilyen viszonyra vágynak. Vagy legalábbis ritkán. Az ilyen csalfa feleségeknek én legfeljebb a levelezés idején tűnök izgalmasnak, aztán képkukkantás után közlik, hogy vadócabb, rosszfiúsabb figurát keresnek, szimpi vagyok, de – a lényege a mondandójuknak ez – nem vagyok alkalmas szeretőnek. Persze volt már ilyen státuszom, de mostanában valahogy nem megy, biztos veszítettem a lover-vonzerőmből. Higgyétek el, nem vagyok Quasimodo, csak egy jófiús kinézetű, egyes hibbantak szerint még kissé jóképűnek is mondott 40 éves fószer, aki feldobná egy kicsit az életét, és adna magából valakinek, aki szintén hasonlóra vágyik. Ha valaki még velem van, íme a részletesebb idézet: „Johnny a mocsokban rohad rég, Számára nincs több kiút. Elnyelte őt is a szemét, Álom marad Hollywood. A történet vége ennyi és kész! A történet vége ennyi és kész!” Ennyi és kész???