István profilképe

Swinger klub

István, 2017-11-01

40-es, de nagyon jó alakú, igényes ázsiai nő volt. Simán letagadhatott volna egy évtizedet. Amint megláttuk a párommal, azonnal tudtuk, őt ma megszerezzük magunknak, hiába idősebb minimum 15 évvel nálunk. Az éjszaka folyamán végül is így is lett. Bevonultunk egy zárható szobába ő, 2 férfi kísérője, én és a barátnőm. Nagyon kellemesen szórakoztunk, s valóban megérte minden pillanat, amit benne tölthettem. Minden lyuka megvolt, először a finom szája, majd a szűk puncija, majd a még szűkebb popsija. Eszméletlen jó volt. De a buli nem ekkor kezdődött. Miután mindhárom férfi elélvezett, az ázsiai fogta a barátnőmet és elkezdte kinyalni belőle a spermánkat. Azonnal felállt mindenkinek újra, de ő intett, hogy ezt most csak nézhetjük. Orgazmusig nyalta a csajomat, majd közölte, én jövök. Oda is léptem, hogy a szájába adjam, de ő egyszerűen lelökött az ágyra, s közölte: nem úgy. Most engem fognak megdugni a fiúk. Akkor is, ha nem akarom. De hát ne álszenteskedjünk, akartam, hagytam. Amíg a csajok a látványra masztiztak, a két srác a hátamra élvezett, melyet az ázsiai csaj ugyan úgy lenyalt rólam. Ezek után közölte, köszöni a bulit, s mivel hagytam magam, megengedte, hogy most én tehetek vele azt kettesbe, amit akarok. Levittem a kötözős szobába, ahol volt egy szék, amihez mozdulatlanná lehetett bilincselni a benne ülőt. Lebilincseltem, majd a fejét megfogva olyan keményen basztam meg a száját, ahogy csak lehetett. No nem szemétségből, hanem mert láttam, mennyire élvezte - s miután teleélveztem a száját s lenyelettem vele, otthagytam lekötözve. Tudtam, hogy izgatja. Kb. 1 óra múlva találkoztam vele a bárnál, hozzám lépett, megragadta a torkom és közölte: adjam meg a telefonszámom, mert ilyen jól még senki nem szopatta meg és kellek neki. A vége az lett, hogy ő lett a mi közös szeretőnk: én őt szoktam "megerőszakolni" ő meg a barátnőmet. Hát ez az én - amúgy tényleg valós - sztorim :)

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

legyatitkom profilképe
2/10
Forró vacsora... legyatitkom, 2025-05-07

Bérelt lakásban vártam rá, vacsorára volt hivatalos és egyben játékra. A szemtelen pincér szerepébe én bújtam a legnagyobb örömmel. Kinga...

Elolvasom
Chimaera profilképe
7/10
Csak egy ölelés... Chimaera, 2025-05-02

Régóta várta már ezt a napot. Fél évvel ezelőtt látta utoljára a férfit, akkor 8 hónap után bukkant fel. Már éppen kezdte tudomásul...

Elolvasom
Yany profilképe
4/10
Érintésen túl IV. Yany, 2025-04-17

Érintésen túl – 15. rész: Két világ közt János elmosolyodva olvasta Róz levelét. Szinte érezte a nő hangját a sorok között, mintha ott...

Elolvasom
Yany profilképe
4/10
Érintésen túl III. Yany, 2025-04-17

Érintésen túl – 10. rész: Csak ketten Róz. ezúttal másképp lépett be. Határozottan, mégis lágy mosollyal. Karján egy kisebb táska...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet