László profilképe

Séta a strandra...

László, 2018-02-19

A part felé tartunk a kora délutáni napsütésben.Menet közben csodáljuk a nyaralók kertjeit, a virágok pompáját, az egyszerűség és a nyugalom nyújtotta hangulatot. Csendes, mondhatni kihalt az utca. Mindenki az ebéd utáni sziesztáját tartja, vagy éppen a strandon hűsöl, ahová mi is igyekszünk.Egész útközben a fürdőruhás tested lestem, lopva pillantgattam felé, és csodáltam tökéletességét. Szinte hihetetlen, hogy ez a csoda most épp nekem jutott és büszkén viselem férfi társaim irigykedő pillantását. Lassan odaérünk. Emberek fekszenek mindenfelé, némelyek a sörüket kortyolgatják a büfében, gyerekek lepkét kergetnek épp, vagy a vízben játszanak. Megmártózunk mi is. Lassan magam előtt tolva a csónakunk haladok előre a vízben. Te mellettem lépkedsz és pajkosan locsolod rám a vizet amitől testem még meg meg rándul, de majd kellemes érzéssel teli felfrissül. Nézem a fürdőruha felsődön azt két édes kis pontot és meglódul a fantáziám. Elhaladunk mindenki mellett és beülünk a csónakba. Kicsit távolabb evezek, az emberek már jól eltávolodtak, csak a kiáltásaikat hozza még a víz. Tested tökéletessége, szemeid ragyogása, hajad lebbenése a langyos szélben, a valós közelséged szinte elmámorít. Lehasalsz a csónakban, majd mintha gondolatod találnám ki elkezdem bekenni napolajjal a tested. Először csak igyekszem az alaposságra törekedni, nehogy megégj valahol. Majd mikor már biztonságban érzem a naptól a bőröd, akkor enyhén masszírozva azt tovább simogatlak. Egészen halk nyögések, szusszanások jelzik, mikor olyan helyet közelítenek a kezeim, amelyeket te is szeretsz. Így feltérképezve dombjaid, völgyeid jutsz el egy felfokozott izgalmi állapotba, amit nem is rejtesz véka alá nagy nagy örömömre. Te eddig nem láthattad, de én ezen a ponton már túl vagyok. Mit sem törődve az olaj ízével, ami már keveredik a sajátoddal már nem csak a kezem, hanem csókjaim is az izgatásod tárgyává váltak. Miközben a számmal a nyakad és vállaid környékét érintem a kezem síkosan pásztázza tested csodáit és megállapodni látszik a közben terpeszbe tett lábaid közt. Egy ügyes mozdulattal félrecsúsztatom fürdő alsód és az ujjam máris a napot is megszégyenítő katlanba kerülnek. Ekkor már megjön a valós hangod és a levegőt is akadozva veszed. Kimondhatatlan örömömre hagyod magad sodródni az árral, megérezve annak kellemes és biztonságos mivoltát. Először csak egy, majd hamarosan két ujjam is odavész a gyönyör kapujában, miközben másik kezem a már közben meztelenné vált kebleid markolássza. A pucsítás csak nőknek megadatott ügyességével tolod ki csodálatosan kerek popsidat megkönnyítvén a dolgom és halk elhaló, majd egyre hangosabb és határozottan gyorsuló nyögések hagyják el ajkadat. Kezded ezzel veszélyeztetni inkognitónkat. Ezért kicsit visszafogom az iramot. Pihegsz és lassan oldalra, majd segítségemmel a hátadra fordulsz. Ekkor mint hazaérkező madárka én fészket rakok ajkaimmal a lábaid közt. Nem titkolva tetszésedet és ujjaiddal a hajamba markolva szorítod a fejem és húzod magadhoz. A gyönyörben fulladozva kitartóan dolgozik a nyelvem és ajkaimmal karöltve elindítanak a már vissza nem fordítható orgazmus felé...

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Pityke88 profilképe
7/10
Léna és a buborék 2. Pityke88, 2026-06-17

Elérkezett az este a két telek közt a stégeknél volt egy kiskapu amit csak egy kallantyú töltötte be a zár szerepét,kinyitottam neki.A...

Elolvasom
Pityke88 profilképe
7/10
Léna és a buborék Pityke88, 2026-06-17

Kellett egy kis nyugalom,egy kis csend.távol a családtól és a város zajától.Így hosszúhétvégére lefoglaltam a kőrösparton egy...

Elolvasom
Miqukac profilképe
6/10
Egy nap olaszosan Miqukac, 2026-04-29

Aznap is úgy indult, mint minden más reggel. Meztelenül ébredtem, kávé, borotválkozás, zuhany, öltözés, aztán irány a munka. Szeretek...

Elolvasom
Zoli profilképe
5/10
Te a nő és a vakrandi Zoli, 2026-04-08

A képernyőn villanó üzenetek után a valóság sokkal fojtogatóbb volt. Dávid a park szélén várt, pontosan ott, ahol megbeszéltétek. A...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet