Zelma mostanában legszívesebben Mihállyal töltötte az estét, most is így beszélték meg. Hét végén és hét közben is előfordult, néha ott is aludt, máskor Mihály hazavitte, ahogy a helyzet kívánta. Volt ugyan Mihály készletéből egy törülközője és fogpohara, de soha semmit nem hagyott ott... mindig egyetlen alkalomra ment. Távlatilag Mihály egy helyre - tűzrőlpattant asszonykát kívánt maga mellé a kedélyes másfélszobásba. Felmérte, hogy Zelma soha nem lesz az, és tényleg képtelenség volt erre még csak gondolni is. Így aztán Mihály maga vásárolt, terített, észrevétlen mozdulatokkal dobta össze a soros kis hidegtálat, mindig változatosan, de sose hivalkodóan, valódi solingeni kései alatt a sajt és az uborka éppen a kívánt alakot és méretet öltötték. Ezt el is mesélte egyszer, az esetet a solingeni késekkel, nagyon drágák voltak... Mihály hitvallása az volt, hogy a befektetések megtérülnek, ezért gondosan mérlegelt, de végtére nem sajnálta a befektetéseket. Pénzt, emberi odafigyelést, kapcsolatépítést, munkát... mindig azt, amit a helyzet kívánt magánéletben és üzleti életben egyaránt. Mondhatnánk azt is, hogy Mihály élete szüntelen optimalizálásban telt, ha ez nem hangzana sokkal csúnyábban, mint szeretnénk. Vonzalmuk bonyolult anatómiájában a kölcsönös megértés éppolyan fontos volt, mint az életkoruk... a fiatalos hevületet a pillanat értéke adta. Jócskán ötven felett igazán nem tudhatták, hogy mit hoz a következő hét vagy hónap, a ma azonban még biztos volt. Egy-két-három félidő önfeledt játék... semmi líra, semmi dráma... néha egy kis visszatekintő epika, még ritkábban egy halványrózsaszín fuvallat, elillan, mire észreveszed. Habár nagyon szenvedélyes estéket töltöttek együtt, Mihály fő erénye a derű, a kiegyensúlyozottság, a nyugalom és valami elképesztő arányérzék volt. Soha nem terhelte Zelmát sem kérdésekkel sem tanácstalansággal, nem beszélt feleslegesen, nem irányította és nem kért az irányításából. Mindamellett jó társalgó volt, odafigyelt Zelma kalandos életmeséire, legfeljebb a tanulságot hiányolta néha. Saját történetei vacsoráról vacsorára egyre mélyebb rétegekből kerültek elő. Zelma lassan kiismerte magát a családi ügyeiben és a napi üzletmenetben is. Mihály speciális alkatrészekkel kereskedett, szivattyúalkatrészekkel, lakosságnak és szervizeknek egyaránt. Zelma sose gondolt a szivattyúkra úgy, mint hétköznapi tárgyakra, de Mihály egyszer bebizonyította neki, hogy maga is szivattyúbirtokos, a cirkó azzal működött ugyanis... egyszóval ment az üzlet. Mihály ma is előzékenyen érte jött, nem sajnálta a kerülőt ide ebbe a kis ékszerdoboz faluba, pontosan fél kilencre, mert ő itt is kiismerte magát. Szivattyú mindenhova szükséges, én ismerem az egész országot, sőt Bécset is... Zelma már betéve tudta a leckét. Mielőtt azonban megirigyelnénk Zelmát, hogy éppen egy ilyen csodamihály tüntette ki a rokonszenvével, emlékezzünk csak vissza rá, hogy ő a helyre asszonykát várta, és bár kifogástalanul udvarias, már-már lebilincselően kedves volt Zelmával, soha nem beszélt távlatokban. Minden estéjüket alkalmilag szervezték, soha nem ígért senki semmit, együttlétük mindig a teljes anarchiából bontakozott ki és oda hullott vissza. Zelma nem tudta eldönteni, hogy éppen kapóra jön neki ez a nagy szabadság, vagy inkább szeretne valakit, akivel közösen lehet tervezgetni. Igazán nem tudom, merre van előre... ezt az sms-t küldte nekem valamikor éjfél körül, amikor kiszállt Mihály autójából.