Billpayer profilképe

Rózsaszín 2

Billpayer, 2023-05-31

Ahogy előrehajol az asztalnál, már mögötte is termek. Felhajtom a szoknyáját – piros, térdig le a lila finom franciabugyit. Megmarkolom a combját, egyből kemény péniszem a fenekéhez dörgölőm. Az ingjét is felhajtom, két tenyerem a melltartójában rejtőző mellein. Csókjaim a gerincén – finom a bőre – egész lentről a derekáról, a tarkójáig felfelé. Bevallom készültem, vártam a megfelelő pillanatot, ezért is csináltam kisebb rumlit az asztalon. Kis rózsaín játékszere a zsebemben. Szóval most megfogom a vállait felültetem az asztalra. Hosszan megcsókolom, közben tenyerem rátapasztom az ágyékára, érzem meleg, kissé nedves az izgalomtól. Megsimogatom gyengéden, lágyan be is nyúlok kicsit. Újabb, sokkal forróbb csók, ő lehúzza rólam térdig a farmert, az alsót, tenyere kőkemény péniszemre szorul, fel-le – ó igen! – a bőrt a makkom körül. Háttal fordítom magamtól, közben az ing és a melltartó a földre került, a szoknya és a bugyi maradt még. Előre hajtom a felsőtestét az asztalra. Rózsaszín játékát megnyálazom, végig húzom a gerincén a tarkójától a derekáig, majd lejjebb a popsijáig. Ezután a földre, félig az asztal alá térdelek. Akaratos nyelvemet a csiklójára tapasztom, míg játékszerével a vaginájába hatolok. Ki-be mozgatom lassan gyengéden, de egyre mélyebben. Közben a csiklóját, hol forró ajkaim közt szopogatom, hol erőteljes nyelvcsapásokkal nyalogatom. A nyelvem a kis rózsaszín rosszaság mellett, igyekszik vaginája mélyére hatolni, amennyire csak lehet. Nyelvem újra a csiklóján, a játékszere, a vaginájában, és én két megnyálazott ujjamat a vaginájába tolom. Ekkor már önkéntelenül vonaglik, a teste remeg. Ó, már mindene nagyon nedves és forró. A kis rózsaszín játékáról nyalom le ágyéka nedvét-ízét, és már tolom is újra fel csillogó szeméremajkai közé. Megrándulnak, összeszorulnak a combjai, feneke kissé pucsít, fejét hátra vetve, finom kis nyögésekkel élvez el. Az arcom a combjai közé tapasztom, falom, nyalom, nyögöm őt gyönyöre pillanataiban. Amint sóhajai kissé csitulnak mögé állok, Péniszemet alaposan kinyalt, kiélvezett, forró vaginájába vezetem. Csípőjét markolva űzöm magam egyre beljebb, és kint csúszkál a makkom a nedveken, és bent jár a péniszem mélyen a forró kehelyben és ez váltakozik, míg gerincet feszítő, ágyékot robbantó kéjjel fröcskölöm bele ágyékába gyönyöröm forró cseppjeit. Elakadt lélegzettel a kéjtől szinte nyüszítek még, mikor már lankadó péniszem a fenekéhez dörzsölöm, ahogy megnyugszik a vágy. Csillogó csíkokat hagyok a fenekén, rózsaszín játékszere már rég a földre hullt. A nagy barna fotelben összegabalyodva pihenünk meg. Magunkra húzom a plédet és Félig meztelenül, itt ott ragacsos, nyálkás ágyékkal alszunk el. 2023.03.22.

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Ádám47 profilképe
5/10
Jó szomszédi kapcsolat. Ádám47, 2025-03-22

Évekkel ezelőtt kezdtünk néha néha össze járni kert szomszéd házaspárral. Tőlünk kb, 8-12 évvel voltak idősebbek, de nagyon jó fejek...

Elolvasom
Egyetlened profilképe
7/10
Álomrandi a Mester utcában Egyetlened, 2025-03-13

Az álomrandi főszereplője az egyszerűség kedvéért legyen csak „Ninim”, a 45 éves, karcsú és szőke házas nő, életében először próbálta ki...

Elolvasom
Chimaera profilképe
8/10
Másik randi... Chimaera, 2025-02-24

Már a parkolóban volt amikor megérkeztem. Mire kikászálódtam az autóból mellettem állt, hozzá bújtam, átölelt a hosszú karjaival és...

Elolvasom
Mariann profilképe
7/10
Álmodtam? Part 1 Mariann, 2025-02-19

Mikor először belép ès egymásra nèztek, egy szia kicsúszik a szátokon de hirtelen azt is elfelejti, hogy mièrt jött be. Látod a szemèn,...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet