Ahogy olvasom a történeteket, egyre több és több gondolat fogalmazódik meg bennem... Ebből szemezgetek egy picit. Elvárások vannak rendesen, azt meg kell hagyni... De kérdem én, hogy mindezért cserébe mi jár? Úgy látom, hogy szinte mindenki (tisztelet a kivételnek) a tökéleteset keresni, ami nem létezik. Szerintem egy érett ember azért ezzel a ténnyel tisztában van... Valamilyen szinten mindenki lestrapált, a hétköznapok súlya nehezedik ránk és itt keresünk egy kis "megnyugvást". Örülünk, ha kapunk pár kedves sort, pár értelmes mondatot s nem a sablonszövegekkel nézünk farkasszemet, amely már szinte kiégeti az ember retináját. Unalmas... Fárasztó... Illúzióromboló... Olykor-olykor összejön egy jó kis beszélgetés, aztán megszakad. Valami indok mindig van, csak sokszor pont, hogy nem az igazsággal állunk szemben! Szépítjük a dolgokat, a legjobb arcunkat mutatjuk, de nemsokára lehull a lepel... Az egyik nagy kedvencem: este 9 óra felé a másik fél arra hivatkozik, hogy még a céges e-mailekre kell reagálnia... Szerintem akkor hagyjuk is - ez az első gondolatom - ki is szállnék a vonalból, de mégis maradok (a megérzéseim megint működtek). Egész nap munka után e-mailek... Andersen meg lapoz... Most vagy rám figyel, vagy hagyjuk az egészet... Természetesen mindketten tudtuk, hogy ez nem igaz.Nem baj az, ha párhuzamosan tart az ember két vasat a tűzben, csak könnyebben megégetheti magát... Néhány nap múlva jött két sor, majd utána még két sor egy gyönyörű szép elbocsátó hab dumával... Mosolyogtam... Vagy a másik kedvencem: a kíváncsiság borzasztóan hajtja az embereket... Rámírnak, pedig marhára nem azt keresik, amit én, csak jól mutat az adatlapomon valami. Ez szimplán tapasztalat és némi szociálpszichológia... Kikérdezik az embert, aztán elmennek a ..csába, mint akik jól végezték a dolgukat - és tényleg jól végezték (itt mindenki gondolja ki magának, hogy egészen pontosan mire is utalok)! Vagy a laza kapcsolatot keresek - azaz ingyen puncit mindenféle kötöttség nélkül - egy kell a kirakatba, egy pedig szórakozásnak... De nehogy már belefeccöljek némi energiát, időt... Ezzel nincs is baj (én is pont hasonlót keresek), csak azt nem értem a hímeket. Pedig annyira egyszerű... Akkor mégis mit vagy kit kerestek Kedves Férfiak? Egy ragyogó negyvenest, vagy egy matt huszonötöst? Velem egy baj van: mindig önmagam adom. Nem vagyok senki kedvéért megváltozni, senkinek sem vagyok hajlandó tetszelegni, visszafogni magam, mutatni a szépet és a jót. Ismerjék meg az igazi Renitenst. Vágatlan, olykor nyers, szókimondó, őszinte (de ezek a tulajdonságok a mai világban csak terhek). Csipegetünk-csipegetünk... Mindenestre a történetekből lejön a lényeg.