..valahol a Mátrában. Szeretem a hópelyheket...valahol a gyerekkoromra emlékeztet. Normális, írni, olvasni, szöveget érteni képes emberek között nőttem fel. Akik az igent és a nemet is értették, gyerekkorukban és 35 évesen is. Persze ez már elmúlt, ahogy valaki szellemesen megjegyezte, 40 évesen is itt b.szom a rezet. Érdekes, mit vált ki az emberekből egy köszönöm, nem, nem Téged kereslek. Az első nemet meg sem hallják. Továbbra is kampányolnak, hogy életem lehetőségét tudják nekem nyújtani. Másodszor már konkrétabban mondom, hogy de tényleg nem. Kevesen már ezt is megértik, Ők a kisebbség, akiknek van szövegértésük. A fennmaradó többség továbbra is kampányol, ami már lelombozó. Az általam ismert és megismert Nőkben a legvonzóbb, hogy van tartásuk. Minden helyzetben NŐként viselkednek, nem hisztis kis p.csaként. S hiába jelzem, hogy hagyjuk egymást lógva, mégsem vesznek komolyan. Miért kell bunkóznom (ami nem esik nehezemre) hogy végre letiltson, persze csak azután, hogy kivetkőzve magából olyan dolgokat köpködjön rám, ami jóízlésű embernek nem hagyja el a száját? Az is megérne egy misét, miért nem tilt le egyből, hisz így azt érzi, hogy övé az utolsó szó, övé a diadal részegítő élménye. Sekélyes diadal ez, s magának is hazudik azzal, hogy nyert. Én tudom miért élek így, ez az én döntésem. S mindig rájövök, ha valaki ilyeneket enged meg magának, nem csoda, ha álmokat és illúziókat kergetve, frusztráltan éli meg a nemet és a mindennapjait. Szóval..ha megköszönöm és elköszönök, az nem a véletlen műve. Nem pillanatnyi szeszély. Magadat felbosszanthatod, engem nem fogsz. Legyen ez user manualként hozzám :)