Attila profilképe

Nincs válasz

Attila, 2016-10-02

Sokan sírtak már azon, férfitársaim közül, hogy írtak a kiszemelt hölgynek, de választ már nem kaptak... Ezért most hiánypótló jelleggel utánajártunk, néhány szakterület jeles képviselőjét megkérdezve, mi állhat a nem válaszolás hátterében; elsősorban arra voltunk kíváncsiak, ezt vajon hogy is kell akkor érteni? Az elfoglalt matematika professzor a tőle megszokott rövid, tömör, de remélhetőleg közérthető bizonyítást folytatott le a témában, íme: "Ha a nőt Y-nak vesszük, a férfit X-nek, és feltételezzük, hogy Y=X, akkor X irányából Y irányába eredő vektornak egyenlőnek kell lennie Y irányából X irányába eredő vektorral, különben X értékkészlete kisebb, mint 1, vagyis: nulla." Mint látható, a professzor úr nem kertel... de fel a fejjel Uraim, nézzük, mit mond a jogtudomány kiváló művelője, akinek 100 oldalas válaszát, mely tömve volt jogszabályi hivatkozásokkal, rövidítve adjuk közre, imigyen: "A Feladó azon tevékenységével, hogy Címzett részére többszöri megkeresést próbált kézbesíteni, de azokra nem kapott választ, esetleg "Nem kereste" jelzéssel érkezett vissza Feladóhoz, kimerítette az ismerkedés tényállásának kísérlet. Nem tekinthető azonban Címzett részéről az ismerkedés tényállásának megvalósításában történő részvételnek, ha Feladó leveleit elolvasta, adatlapját megnézte, hiszen Címzett részéről az érdeklődés mindenképpen aktív cselekvést feltételez, a passzív jelenlét nem elegendő." Itt már csak egy szoknyabolond író-költő segíthet, de vajon ő mit mond? A szerkesztőségünkbe küldött rúzsfoltos, italos pohártól maszatos, jegyzetfüzetéből kitépett lapon csak ennyi állt: "A nők, ha nem válaszolnak? A nők nem tudnak durván, vagy hányavetien nem válaszolni, mint a férfiak... aranyló hajkoronájukkal babrál a lágy őszi napsütés, miközben kacéran körbefordulnak, perdül a szoknyájuk, és a pillanat káprázatában a férfi csak ámul és észre se veszi, hogy már el is tűntek a színről... válasz meg sehol. Imádom a nőket!" A magunk részéről mit is tehetnénk hozzá? Csak egyetérteni tudunk! :D

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

Miqukac profilképe
5/10
Egy nap olaszosan Miqukac, 2026-04-29

Aznap is úgy indult, mint minden más reggel. Meztelenül ébredtem, kávé, borotválkozás, zuhany, öltözés, aztán irány a munka. Szeretek...

Elolvasom
Zoli profilképe
5/10
Te a nő és a vakrandi Zoli, 2026-04-08

A képernyőn villanó üzenetek után a valóság sokkal fojtogatóbb volt. Dávid a park szélén várt, pontosan ott, ahol megbeszéltétek. A...

Elolvasom
Zoli profilképe
4/10
Vakrandi Zoli, 2026-04-08

A társkeresőn csak ennyi volt írva: „tűzoltó vagyok.” A nő mosolyogva válaszolt: „akkor biztosan tudod, hogyan kezeled a forró...

Elolvasom
 profilképe
5/10
Amikor a Ratio elcsendesedik... , 2026-04-04

Képzeld, milyen reggelem volt! Olyan intenzív álomból riadtam fel, ahol a logika teljesen megadta magát a vágyaknak. Veled voltam....

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet