kétszersült profilképe

nem picit másként

kétszersült, 2021-02-03

Amennyiben egy szokványos túlfűtött történetet akarsz olvasni, akkor ne ezekre a sorokra pazarold az időd. Időrőé időre gyerekkori barátaimmal bemegyünk a belvárosba, csak úgy mulatni, inni, jól érezni magunkat. Ez is egy ilyen estének indult. Csak mindenki korán lelépett. Én úgy döntöttem, maradok még egy picit, iszom még pár pohárral. Ültem a piltnál, iszogattam egyszercsak mellettem állt egy nő és rám mosolygott. Jól esett bár már elsőre picit valami nem stimmelt vele. Elkezdtünk beszélgetni. Nagyjából 5 perc után leeset, hogy Ő bizony nem nő, ő egy shemale. Nem zavart hiszen nyitott gondolkodású emberként bárkivel tudok beszélgetni A beszélgetést próbálta úgy irányízani mintha én fel akarnám őt szedni. Kis idő múlva szint vallott. Ő egy Travi és ha zavar nyugodtan elmehetek. Megnyugtattam, hogy ezt én már észre vettem. És miért is zavarna. Beszélni lehet bárkivel. Innentől változott meg a beszélgetés mikéntje. Folyamatosan éreztem, hogy ki akar dumálni a gatyámból. Megértettem, hogy a Nők miért szeretik, vagy épen miért utálják amikor ezt csinálja egy pasi. Nekem tetszett és bevallom izgatott is a helyzet. Jó 2 órát beszéltünk. MAjd annyit mondott. Ha igazán előitélet mentes vagyok és vagány akkor meg merek inni még nála is egy pohár italt. Belementem. Mondta hogy ha kimegyünk még el kell intéznie egy telefont. Kint mondta, hogy felhívja a lakótársnőjét. Akitől csak annyit kérdezett, hogy felvihet e valakit akit szeretne megdugni, de nem tudja mi lesz. Bevallom tágra nyilt a szemem. Letette, maj mint ha semmi nem történt volna folytatta a történetet amiben elötte volt. Kb 5 percet sétáltunk a lakásáig. Felfelé annyit mondott. Ha úgyy döntök hogy dugunk, akkor a lakótársnője szeretné nézni. Nem is tudtam mit mondani. El sem tudtam képzelni hogy ilyen helyzetbe kerülök. Beléptünk a lakásba. rögtön megcsókolt. érdekes módon nagyon jól esett letépte magáról a felsőjét és nem meglepő módon gyönyörű (megcsinált) mellei voltak. Irányított és használt engem. Már az előszobában a számban volt a farka. Magamat mindig is heteronak tartottam. Így nem is értettem, hogy is nem természet ellenes számomra ez a helyzet. Hosszú és tartalmas dugás volt. És az is megtörtént amit nem gondoltam volna. Elvette a seggem szüzességét is. Na itt szoktam le a homo, hetero, bi és egyébb cimkék használatáról. Tisztában vagyok vele, hogy most jópáran ocska buzi vagy üzeneteket küldjön nekem. Hidd el nem szükséges. Inkább szép életet kívánok mindenkinek. V

Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

{nick} profilképe
0/10

{title}

{nick},

{body}

Elolvasom
Pontátlag: {point_avg}/10
{nick} profilképe
0/10

{title}

{nick},

{body}

Elolvasom
Pontátlag: {point_avg}/10

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet