Azt hiszem, akkor es ott eltuk meg egymassal a sorstol kapott alkalmat a legteljesebben. Mint mikor az ember utazik a varosban es ahogy buszra szall, veszi csak eszre, hogy az iment a jardan megpillantott valakit, azutan egy pillanattal kesobb egymas mellett ulnek le. Kezdettol fogva ugy aggodtunk, mintha torekeny, mulo szappanbuborekot tartottunk volna a kezunkben. Minden alkalommal ujabb es ujabb szinet fedeztuk fel, ugyanakkor remegtunk, nehogy kipukkanjon es a mulo ido a semmibe soporje. Ujra es ujra talalkoztunk munkaidon kivul. Es en egyre biztosabb voltam benne, hogy hamarosan mar a lezaro szakaszba sodrodunk. A szexszel nem volt gond - nagyon jol egymasra sikerult hangolodni. Viszont sajnos az a multkori, hotelszobas alkalom tobbe nem ismetlodott meg. Keptelenseg volt ra idot talalnunk. Maradt a kocsim hatso ulese, esetleg kis autokazas utan a semmi kozepen a fuben, es neha nala, a lakasa lepcsohazaban par futo pillanat. Aztan eljott a pillanat, beszelnunk kellett rola, mi lesz. Es akkor eldolt, hogy nem tudjuk folytatni tovabb. Egyikunk idobeosztasa sem alakult ugy, hogy nekunk kedvezzen, raadasul nekem uj lehetoseg adodott, a munkabol is tovabb kellett allnom. Honapokig nem hallottam felole. Utolso talalkozasainkkor meselte, hogy a ferjevel kulon folytatjak, de azutan teljesen elveszitettuk egymast. Nehany hete egy kozos kollegankkal beszeltem. Teljesen mas miatt, de sikerult megtudnom a legfontosabbat. Szerelmes, ujra boldog. Csak ez szamit. Es hogy nekem minden nap hianyzik. Vege.