... nyilvánvaló volt, hogy rajtam bizony egy darabig még látszott, mire is gondoltam a gyorsan elmúlt néhány röpke percben, így én csak valamivel később tértem vissza a munkához. Innentől nem nagyon volt olyan pillantás, vagy érintés, ami ne indított volna be mindkettőnket. Elég volt bármit csinálnia a közelemben, nekem egy óvatlan pillanatban már a lábai közé csúszott a kezem... Ha az asztalomnál ültem, csendben mögém lépett és beletúrt a hajamba... Mindkettőnk részéről azonnali volt a reakció. Éreztem, ahogy forró és nedves lesz, Ő pedig huncut mosollyal nyugtázta, hogy sikerült kötelek nélkül is a székhez láncolnia... Elhatároztuk, a szaporodó beszélgetéseink soràn, hogy megoldást találunk a testi igényeinkre is, amellett, hogy teljesen egymás lelki szemeteslàdái is lettünk. - Mire gondolsz? -kérdezte egy napon, még bőven azelőtt, hogy igazán kiteljesedett volna a kapcsolatunk. - Örülök. Örülök Neked, de szomorú vagyok, Miattad. Jó megélni a lebegést, hogy valakinek ennyire számítok. Szomorú vagyok kettőnk miatt. Mert most még minden előttünk van. De tudom, hogy több időt szeretnénk együtt tölteni, mint amennyire lehetőségünk lesz. Azutan persze megállapodtunk, hogy türelmesek leszünk, felnőttként viselkedünk. Én legalább is azt gondoltam, meg tudom csinálni. Azután a dolgok kezdtek izgalmasabb irányt venni. Sikerült összehozni egy tavaszi hétfőt, amikor mindketten szabadnapot vettünk ki. Nyilván más körítés volt indokként mellé téve, de azt a napot egymásnak és önmagunknak szántuk. Délelőtt teljesen kivoltam. Leléptem otthonról, már kora reggel és egy csendes helyre gurultam a kocsival, hogy eljöjjön a pillanat, amikor végre zavartalanul együtt lehetünk. Nem akartuk túlbonyolítani a körülményeket, egy csepeli hotelben találtam a neten kutatva opciót néhàny órás szobalehetőségre. Miután felvettem, és elindultunk, már útközben úgy éreztük, egy pillanat alatt egymásba tudnánk olvadni, pedig leginkább egy kézzel tudtuk átadni a rezdüléseink egymásnak. Szerencsére rövid kocsikázás után már a parkolóban sétáltunk. Csak úgy, egymás mellett. A recepción nem tartottak fel felesleges kérdésekkel, pillanatok alatt a kezembe kaptam egy szoba kulcsát, majd nekivágtunk mielőbb elfoglalni a saját kis búvóhelyünket. Mikor bezártuk az ajtót, mindketten felsóhajtottunk a megkönnyebbüléstől. Pár pillanat kellett csak, hogy megszabaduljunk a ruhadarabjainktól. Hajni ugyan halkan kinyögte, hogy ő egyébként szégyenlős (és ezt én is láttam rajta korábban) most mégsem tiltakozott, mikor kiderült számára, hogy most bizony egy napfényben úszó franciaágyat fog megosztani velem. Pár pillanat alatt eljutottunk a nagy pillanatig, a férfiasságommal finoman izgattam a csiklóját, amely forrón és nedvesen várta, hogy magába fogadjon. Az "első kör" amolyan életmentő módon, gyorsan, de nem kapkodva, inkább határozottan sikerült. Mikor izzadtan feküdt a mellkasomon, megpihentünk, halkan beszélgetve. Ha egyàltalán beszélgetésnek lehet nevezni azt, ahogy egymást dícsértük, örömünket mondtuk el egy-két kusza szóban hosszú másodperces szüneteket tartva. És végre teljes valójában megcsodálhattam. Az izmos hasát, a pici, de formás melleit és a fenekét, amely olyan formás és kerek, hogy azt szavakkal nehéz lenne megfogalmazni. Folytatom...