walakiii profilképe

Munkahelyi kaland!

walakiii, 2017-03-05

A történet egy olyan munakhelyen estett me ahol non-stop megy a meló a hét minden napján! Esett hogy jött egy fiatal csinos laboros lányt vettek fel,kerek aranyos cicik,formás fenék,érzéki ajkak! Nem is kell mondanom mindneki meg akarta dugni, de a barátja is ott dolgozott! Majd 1 évig dolgoztam vele 1 műszakban sokat beszélgettünk mindenről, csaladról,életről,és persze sexről! 1 év után a barátját elküldték a munkahelyről, na innentől új lendületet vettem, eggyütt tekertünk melóba majd haza, mivel egyfelé laktunk,kerestem a társasagát,és ő sem volt restfelkeresni, próbaltam minnél töbször megsímogatni hozzáérni, és ez neki is tetszett! Egyik éjszakai műszakban kv-zás utan mosogatott egyedül a kis szük konyhában, el mentem mögötte és hozzá dörgölöztem a fenekéhez, mire ő hátranezett és mosolygott, mire én megkérdeztem, hogy mi van? Talán fájt? Mire ő: -nem,sőőőt! Erre odaléptem mögé és a fenekéhez nyomtam a lagyékomat majd megfogtam a csípőjét és símogatni kezdtem, és beleszagoltam a hajába, az ajkaimmal a nyakát vegig símitottam, néhol csókot nyomtamrá, ekkor mar a kezem a hasán átkarolva és elindúlva a cicik felé! Ő csak nagyokat lélegzett és támaszkodott a mosogatón, várta hogy mi fog történni, meg valami hasonlót motyogott hogy: hhmmm ez teszikkk! Mire a melleihez ért a kezem, akkora az övét megtörölhette, mert a válla fölött hátra nyúlt és a fejemet símogatta! Az ajkaim már a fülénél kalandoztak, a kezem meg 2 gombot kigombolva a blúzalá a meltartó szorításából szabaduló ciciket símogatta! Közben halkan suttogva kerdeztem tőle hogy: na es ez fáj-e? Mire ő csak 2 halk sóhaly közt annyit mondott: mocskos disznó vagy, és szájon csókolt! De ajtó csapódott a messzibe és léptek jöttek, mi meg szétrebbenve ruhaigazítás, arra azért volt ideje hogy a közben keményre dagadt nadrágomat meg símogatta :-" Még elkaplak,, mondta, és mindenki ment a dolgára! Majd 5 perc múlva jöt az sms,, gyere fel most,, dobtam el mindent! A fő épület ajtajában várt, be mentem, egyből csókolni kezdett hevessen, mint kinek az élete múlna rajta és mondta:-van 10 percünk mert a főnök kiment! Erre én:-gyere az emeltre! /ott csak nappal vannak irodisták/ huztam magamután az emeleti pihenőig közben csókoltuk símogattuk egymást ahol csak értük, blúz kigombolódott rajta végig, rólam a pulóver lekerült, kapcsoltam a meltartóját ki, a félhomályban csak úgy pattogtak a hegyes kemény mellek a szabadulásuk után. Mire a pihenőhöz ertünk rólam a kantáros nadrág is lecsúszott csak gatyában keményen álló szerszámmal álltam mire ő megcsókolt, és lehúzta a boxerem, én meg a kemény ciciket gyurtam, hegyes bimbók csak meredeztek csókolgatni kezzdtem az ikreket,nyaltam, hol óvatossan hol keményen beszívva bimbókat. Ellökött a fotelba és azonnal verni kezdte a farkam, és nyelvével izgatni, majd bekapta míg birta! 1-2 perc után húztam a testét, hogy közben oda férjek én is a puncijához,és vegre elértem, a nadrágját közben lerugta magárúl, a falatnyi tangát félrehuzva már éreztem hogy tiszta nedvesség minden. Pár perc izgatás után mondtam neki hogy én is meg akarom kóstólni a tiedet, de csak felált, és közölte, hogy:- arra most nem erünk rá, majd rá ült a farkamra es őrűlt tempóban elkezdett mozogni rajta, én meg felvéve a ritmust, alúról tóltam fölfelé, közben az ikreket markolászva fölváltva szívtam,csókoltam, közben súgta fülembe,miközben harabdálta,hogy: gyerünk élvezz,élvezz. Mit ne mondjak nem kellet sok hozzá nekemse es neki se, felkapkodtuk a ruhákat, majd gyors wc látogatás,mosdás, és irány vissza melózni. Ezek után még egy párszor összegabalyodtunk!

Csatlakozz!

Ki vagy?
Kit keresel?

Titkos történetek:

szürrealista profilképe
7/10
Kereslek téged - még mindig szürrealista, 2025-06-12

Kereslek téged. Itt is, mindenfelé, mert nincsenek olyan helyek, ahol szégyellni kellene magunkat, ha egymásba botlunk. Szeretnék...

Elolvasom
János profilképe
6/10
Tengeri kaland János, 2025-06-07

Tengeri kaland. Barátnőmmel, kezdő nyugdíjasként, Korfu egyik kis településén foglaltunk az előszezonban szállást. A meglepően ló...

Elolvasom
legyatitkom profilképe
4/10
Forró vacsora... legyatitkom, 2025-05-07

Bérelt lakásban vártam rá, vacsorára volt hivatalos és egyben játékra. A szemtelen pincér szerepébe én bújtam a legnagyobb örömmel. Kinga...

Elolvasom
Chimaera profilképe
7/10
Csak egy ölelés... Chimaera, 2025-05-02

Régóta várta már ezt a napot. Fél évvel ezelőtt látta utoljára a férfit, akkor 8 hónap után bukkant fel. Már éppen kezdte tudomásul...

Elolvasom
Segítség:

Ebben a menüpontban összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat témakörönként, funkciónként rendezve. A legtöbb kérdésre itt gyorsan megtalálható a válasz, ha esetleg mégsem, akkor ugyanitt tudsz írni az ügyfélszolgálatnak is.

Rendszerüzenet

Rendszerüzenet