Régen volt az első találkozás,és az évek olyan gyorsan teltek utána, mégis nagyon közeli volt az érzés holott az motoszkált a fejemben, már ezer éve ismerem. Jó esély a nyitásra, arra hogy tovább lépjen két ember. Majd alapozza egymásra az életét, a rózsaszín köd pedig nem akart felszállni. Jókedv csodás évek, annyira magától érthető ha megtalálod azt az egy embert.Semmi kétség, szabadon élsz ahogy ő is, mégis vagytok egymásnak.és a szerelem mérhetetlen szeretetben vesz körül. Mint egy mese,amit egy kislány megálmodik amikor arra gondol, egyszer lesz majd egy fiú aki nagyon fogja szeretni. Van hogy megvalósul, és buzgón érzi az ember él, boldog fürdik az érzésben. Amilyen hirtelen jött szembe, olyan hirtelen mehet is ha saját szándékából teszi, engedni kell, minden lehetőséged megadva arra hogy megtalálja ki ki a maga boldogságát. De amikor nem akar menni, mert reggel úgy lép ki az ajtón hogy ölelése este folytatódik, szemében boldog mosoly bujkál,te is készülsz a dolgodra eszelősen várva hogy újra este legyen, tudva mennyire jó lesz a mai nap... Hirtelen csengetnek, a hang szakít a csendben egy kis törést, megzavarva a gondolatokat. Kinyitod az ajtót, egy komor arcú ember nézz veled farkas szemet, a neveden szólít és érzed amit mondani fog rossz lesz,nagyon rossz. Csak állsz hallgatod, a hangok elvesznek füledben egy síp egyre erősödő hangját véled hallani, szíved majdnem kiugrik a helyéről,csak látod már az idegent, minden lelassul. Elment, közlésének lényege.Alig pár órája lépett ki az ajtón, visszanézve egy csókot dobott, és soha nem lép többé be már. Görcs a gyomorba légszomj és valami ismeretlen mély fájdalom. Rokonok barátok ölelő karja sem okoz megnyugvást, látod magad előtt hallod a hangját,és minden apró dolog eszedbe jut.Hiába fordulsz az ágyban párnájára, ő már nincs ott. Pár éve ismertem meg, kicsit velem lehetett szerethettem élhettem vele, és pár éve elment, vidáman kedvesen, még ma is hallom az ajtó kattanását ami soha nem fog kinyílni előtte hogy belépjen.